Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: nincs érdemi párbeszéd a megoldásról, pedig most erre lenne a leginkább szükség.

Az alkalmatlan főpolgármester, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke is azt mondta, azok a gyakorlatok, amiket eddig az önkormányzatok követtek a jövőben biztos nem működnek.
Arról is szólt, hogy nem lehet most előre tervezni, annyira változnak az árak. Azt szeretnék, hogy az energiacsúcson legyenek ott a kormányzat, az energetika, a vállalati szféra szakértői, képviselői. „Jön velünk szembe egy elképesztő lavina, mi még állunk és nézünk” – fogalmazott.
Karácsony Gergely hangsúlyozta, nem fogja lekapcsolni Budapest közvilágítását.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.