2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bírságot kapott a Tesco, mert nem volt árstopos cukor és olaj a boltjukban

A cég beszállítási gondokra hivatkozott.



Még június végén született határozat a bírságról, most pedig nyilvánosságra is hozták. A dokumentum szerint áprilisban egy bejelentés alapján helyszíni hatósági ellenőrzést végeztek a mátészalkai Tesco-áruházban, ahol a hat hatósági áras termék közül kettőből: kristálycukorból és napraforgó olajból sem tartott készletet a vállalat. 

Ráadásul a 2021-es átlagos készletmennyiséget igazoló iratok sem álltak rendelkezésre – írja a vg.hu.

A vállalat azzal védekezett, hogy beszállítói problémák miatt egyre többször fordul elő, hogy hiába rendelnek, nem érkezik meg központi raktárukba a kért mennyiség.

Tájékoztatásuk szerint a beszállító két héten keresztül áprilisban olajból a rendelt mennyiség 24, majd a 44 százalékát tudta csak biztosítani. Cukorból pedig a rendelt mennyiség 53, majd 75 százaléka érkezett csak be. 

Emellett a pánikszerű felvásárlási jelenséget is említették az okok között.

A hatóság 50 ezertől 3 millióig tartó bírságot szabhat ki, ha valaki megsérti a hatósági áras termékekre vonatkozó jogszabályt. Mivel a Tesco először érintett ilyen ügyben, 300 ezer forintos bírságot kapott.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató