2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Orbán Viktor viccnek nevezte az Európai Parlament Magyarországról szóló jelentését

Orbán Viktor pénteken egynapos látogatásra érkezett Belgrádba, ahol tárgyalást folytatott Aleksandar Vučić szerb államfővel, majd átvette tőle a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést a két ország együttműködésének, kapcsolatainak fejlesztése érdekében nyújtott szolgálataiért – írja az MTI.

A kitüntetés átvételekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy az elismerést biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar-szerb barátság érdekében. Kijelentette: Magyarországnak és Szerbiának barátságban kell lennie, mert a két ország közös küldetése Európa déli kapujának védelme.

A közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor reagált az Európai Parlament által csütörtökön megszavazott jelentésre is, amelyben megállapították: Magyarország nem teljes értékű demokrácia.

„Ez egy vicces dolog, de csak azért nem nevetünk ezen a viccen, mert ez egy unalmas vicc.

Második vagy harmadik alkalommal hoznak ilyen döntést az EP-ben, amely elítéli Magyarországot. Régen azt gondoltuk, hogy ennek van valamilyen jelentősége, de most már viccként tekintünk rá” – mondta a kormányfő. Hozzátette, az egész hátterében az áll, hogy az EP-t elfoglalta egy baloldali többség. Orbán szerint a Fidesz egykori szövetségese, az Európai Néppárt is egyre inkább a baloldalhoz közeledik.

„A dokumentum amit tegnap megszavaztak, egy pamflet, egy politikai propaganda.”

„Magyarországon választásokat tartunk, ahol a polgárok által leadott szavazatok alapján alakul meg a kormány. Ha a jobboldal szerez többséget, ennek nem örül a baloldal, ezért aztán intifádát szerveznek az EP-ben. Ez lassan már csak a saját szórakoztatásukat szolgálja, mert minket nem érdekel” – tette hozzá.

Orbán a sajtótájékoztatón az Oroszország elleni szankciókról is beszélt, elmondta, hogy mindig amellett fog érvelni, hogy ne alkalmazzon szankciókat az Európai Unió, mert „a szankció, amit a nyugatiak kitaláltak, nem szolgálja Magyarország érdekét”. Szerinte a szankciók súlyos gazdasági válságba sodorják az EU-t, és ha visszavonnák őket, azonnal javulna a helyzet.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató