2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kormányinfó: Meghosszabbítják a benzin-és ételárstopot

Szombat délelőtt derült ki, hogy a kormányülést követően még a hétvégi nap megtartják a kormányinfót. Újságírói várakozás szerint az árstopokkal kapcsolatos döntésekről fog tájékoztatást adni a kormány, mivel legutóbb júniusban hosszabbították meg az élemiszer-és benzinárstopot – október elsejéig.

A szombati kormányinfóra a Karmelita kolostorban került sor, mert most is zajlik a kormányülés. A miniszterek a tájékoztatóról a kormányülésre mennek vissza – derült ki.

A sajtótájékoztatót – amelyen Szentkirályi Alexandra mellett Nagy Márton is megjelent – Gulyás Gergely kezdte, aki elmondta:

„a rendkívüli helyzetre tekintettel a benzin.és ételárstopot meghosszabbítjuk”.

A december 31-én lejáró kamatstop is fél évvel hosszabodik, derült ki a miniszter szavaiból.

Gulyás arról is beszélt, hogy talán többen férnek bele a meghatározott átlagfogyasztásba, mint amennyit a kormány korábban számolt.

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy olyanok legyenek a magyar költségvetés adottságai, hogy a mostani árstopok és rezsitámogatási rendszer életben maradjon. 

 

A Miniszterelnökség vezetője szerint a cél az, hogy a háború végeztével és a szankciók végeztével rohamosan csökkennének az árak. 

Ezután vette át a szót Nagy Márton.

A vállalkozások is komoly bajban vannak, ezért a is és középválllalkozásokat is meg kell védeni – kezdte a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, aki bejelentette: a kormány elfogadta az energiaintenzív kkv-kat támogató programokat. A program október 1-ével indul és és két fontos elemből áll. A programot a Technológiai és Innovációs Minisztérium bonyolítja le, részletezte. 

 A támogatás érvényes lehet minden olyan vállalatra, amemynek az energiaköltsége 2021-ben elérte a nettó 3 százalékot, ez felett tekinthető egy cég energiaintenzívnek.

Emellett a feldolgozóipari kkv-kat is is támogatják október 1-jétől, két fronton: a működési költség és beruházási költségnél is, cserébe azt kérik tőlük, hogy őrizzék meg a munkahelyeket – derült ki a kormányinfón.

A kérdésblokk előtt Gulyás Gergely átvéve szót ismertette az uniós tárgyalások állását. Mint mondta, a kondicionalitási területen nyitott kérdés nem maradt. A vállalásokat a kormány jóváhagyta, és benyújtja a javaslatokat a parlamentnek – tette hozzá. A kölcsönös bizalmatlanság helyett egy kölcsönös bizalmi tárgyalás volt. A megállapodás része hogy azokat a vállalásokat teljesítsük, amit a bizottság felé vállaltunk – mondta a miniszter.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató