2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Belgrád a Pride után: 64 előállított, 10 sérült rendőr

A tegnapi Pride közben elszabadult a pokol a szerb fővárosban.

Két cikkünkben is foglalkoztunk a déli szomszédunknál történt provokációval. Itt és itt olvasható.

A Blic szerint 10 rendőr könnyebben megsérült, 64 rendbontót őrizetbe vettek, a beavatkozó egység öt járművében keletkezett kár.

A rendőrség 5200 tagját mozgósították, és összesen 64 embert vettek őrizetbe – mondta Ana Brnabić miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy nem történt komolyabb incidens, és csak két, valamivel nagyobb konfliktust jegyeztek fel.



– „Mindannyian külön köszönettel tartozunk a, a biztonsági szolgálatainknak, mert ők biztosították, hogy Belgrád ma biztonságos város legyen, és elfojtsák a velünk történt incidenseket – mondta Brnabić.

Megismételte, hogy a rendőrség tagjainak a rendbontásokat sikerült elfojtaniuk és megoldani a törvénynek megfelelően - tette hozzá Brnabic, aki az EuroPride közönségét is üdvözölte. Egyébként a politikus is nyíltan homoszexuális.

Mint ismert, a Pride szervezői annak ellenére tartották meg a felvonulást, hogy a szerb kormány betiltotta azt.

Christopher R. Hill belgrádi amerikai nagykövet beismerte, hogy nyomást gyakorolt a szerb kormányra és részt is vett a pride-on, ahol egyébként alig akadt résztvevő.

Íme ő:

Előzetesen 40 000 felvonulót vártak a szervezők, viszont ennek csak a töredéke jelent meg. 

A résztvevők Albániát és Koszovót is éltették, ezzel provokálták a többségi társadalmat. 

Az amerikai nagykövet szerint ez a jövő:

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató