2022. november 28. - Stefánia
EUR : 412.6
USD : 397
Időjárás ikon

Toroczkai László szerint a Mi Hazánk kormányozni fog

„A globalista baloldal velünk harcol az ellenzék vezetéséért. Hárompólusúvá vált a magyar politika” – fogalmazott a pártelnök.

 A Mi Hazánk elnöke egyre inkább úgy érzi, hogy pártja kormányozni fog; Toroczkai László a párt harmadik kongresszusán szombaton azt is kijelentette, hogy a Mi Hazánk már nem a Jobbikkal, hanem a Fidesszel és a DK-val versenyez.

A kongresszus megerősítette posztján az elnököt.

Toroczkai László a fővárosi rendezvényen azt mondta, a DK árnyékkormánya nem a Fidesznek szól – „ők köszönik szépen, jól vannak” -, ez a Mi Hazánknak szól.

A globalista baloldal velünk harcol az ellenzék vezetéséért. Hárompólusúvá vált a magyar politika”

– fejtette ki.

A pártelnök szerint az ukrajnai háború egy „lokális világháború”, és az energiaválság sem természetes: politikusok és globális pénzemberek okozták. „Elképesztően sok mocskos trükk áll ezek mögött” – jegyezte meg. 

Toroczkai a közösséget nevezte a Mi Hazánk valódi erejének, azt mondta, „számunkra a magyarság az első, és legszebb.” A kongresszuson ismertették a Kiáltvány a magyar létért: önrendelkezés, létbiztonság, nemzetvédelem című dokumentumot, mely szerint az eurázsiai, „Északi Civilizációt” pusztulás fenyegeti.    

„Szívében, az egykori Etelköz környékén borzalmas, véres háború dúl. De folyik egy más típusú háború is ellenünk: laboratóriumból ránk szabadított vírussal, biofegyverekkel, energiaválsággal, élelmiszerkrízissel, inflációval, gazdasági katasztrófával.

Zajlik a háború a szellem és a lélek ellen is.

Algoritmusokkal, erkölcsromboló szexuális devianciákkal, LMBTQI mozgalmakkal, szennymédiával. Ez a halálszagú sötét erő már a gyermekeinket sem kíméli. Sőt, a magzatokat sem” – áll a dokumentumban    

A kiáltvány szerint a Mi Hazánk szembeszáll mindezzel és követeli többek között a független gazdaságpolitikát és energiapolitikát, a multik támogatásának leállítását, a családi, paraszti gazdálkodás feltételeinek megteremtését, berendezkedést az önellátásra. A kongresszus küldöttei Toroczkai László elnöki beszámolóját és a kiáltványt ellenszavazat, tartózkodás nélkül támogatták.    

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató