2022. december 09. - Natália
EUR : 414.49
USD : 394.94
Időjárás ikon

Szabó: nem támogatjuk a jogállamisági vitához benyújtott törvényjavaslatok kivételes tárgyalását

A Párbeszéd nem támogatja azt, hogy a jogállamisági vitához benyújtott törvényjavaslatokat kivételes tárgyalásban tárgyalja a parlament - erről a párt frakcióvezetője beszélt vasárnap.



Szabó Tímea online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, pártja álláspontja egyértelmű: Magyarországnak és a magyar embereknek meg kell kapniuk az uniós támogatást, és egyetlen ellenzéki párt politikusa sem drukkolhat annak, hogy ezek a pénzek ne jussanak el az emberekhez.

Azt mondta, Orbán Viktor kormányfő évek óta pontosan tudja, hogy Magyarország nem felel meg az uniós szerződéseknek, és nem tartja be az Európai Unió (EU) értékeit és alapelveit.

A miniszterelnök tizenkét éve nem csinál mást az uniós pénzekkel, mint saját strómanjain keresztül ellopja azt; több ezer milliárd landolt már a zsebeikben a pedagógusok és egészségügyiek béremelése helyett - fejtette ki a Párbeszéd politikusa, majd hozzátette: a kormány az utolsó percig húzta az időt a jogállamisági törvényjavaslatok benyújtásával, miközben már nyár óta tárgyalni kellett volna a dokumentumokról - olvasható az MTI-n.

"Hónapokig tartó tárgyalás után volt hajlandó benyújtani a kormány azokat a törvényjavaslatokat, amelyek - legalábbis elvben - változtatnak a keretrendszeren. De a kormány nem adta fel azt, hogy hülyének nézze az EU-t és a magyar embereket, és a kormány úgy nyújtott be öt törvényjavaslatot, hogy a jogállamiságot tovább csorbítja" - fogalmazott.

Szabó Tímea kitért arra is, hogy úgy kellene most egy kivételes eljárásban tárgyalni az öt törvényjavaslatot, hogy az ellenzéki pártoknak 20 perc állna rendelkezésükre. Ráadásul az öt dokumentumból kettőt péntek este nyújtott be a kormány - jegyezte meg.

Az egyik ebből éppen az - amit az EU is követel -, hogy ne lehessen többet gyorsított eljárással, a nyilvánosságot és a pártokat kizárva törvényjavaslatokat tárgyalni - mutatott rá. Az ellenzéki politikus szerint összevont vitát akkor lehet tartani, ha a törvényjavaslatok egymáshoz szorosan kapcsolódnak, azonban ezek a most tárgyalt dokumentumok tartalmilag különbözőek.

A Párbeszéd álláspontja az, hogy ameddig ilyen eljárásban akarja a kormány tárgyalni ezeket a kulcsfontosságú törvényjavaslatokat, addig a párt nem támogatja a kivételes eljárás tárgyalását. Véleménye szerint a november 19-ei, uniós határidőig lenne idő ezeket a javaslatokat több napon át tárgyalni.

A Párbeszéd követeli a kormánytól azt is, hogy az általuk a héten benyújtott korrupcióellenes törvénycsomagot is tűzze napirendre, és tárgyalja is meg a parlament. Ez a javaslatcsomag valóban azt garantálja, hogy az uniós pénzek ne tűnjenek el, hogy a korrupciós ügyeket feltárják, és a támogatások valóban azokat a célokat szolgálják, amiket az unió eredetileg előírt.

Ha ezek megtörténnek, a Párbeszéd támogatni fogja a kivételes eljárást is - mondta Szabó Tímea.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató