A parlamentben az azonnali kérdések órját tartják.

Kálmán Olga szerint Orbán tönkretette a forintot. Háború még egyáltalán nem volt, amikor már 350 forint felett volt az euró – mondta. A DK képviselője szerint szinte sehol a világon nem drágultak annyira az élelmiszerárak, mint nálunk. Meddig folytatják az élelmiszerárak emelését? – kérdezte a miniszterelnöktől.
Orbán a DK-nak: Továbbra is maradjanak az árnyékban
Akkor lesz vége az élelmiszerár-növekedésnek, amikor eltörlik a szankciókat – válaszolta Orbán Viktor Kálmán Olgának. Felidézte, hogy volt olyan idő 2010 előtt, amikor 1,1 millió jelzálog-hitel volt, és ennek nagy része svájci devizában, ami tönkretette az embereket. Azt javasolta a DK képviselőjének, hogy óvatosabban rója fel a forintot.
Ha a dollár erősödik az euróval szemben, automatikusan gyengül a forint
- tette hozzá.

Kálmán Olga ezzel szemben úgy gondolja, hogy akkor lesz vége az élelmiszerár-növekedésnek, amikor Orbán Viktor kormányának is vége lesz. Ezért alakított a DK árnyékkormányt, amellyel azt ígérte, kihúzzák az országot a megélhetési válságból.
„Nehéz úgy egymásra figyelni, ha közben kilövik az ember szemét”
– reagált Orbán.
2002 és 2010 között volt lehetőségük vezetni az országot. Amikor volt lehetőségük, nem árnyékben tehették, jól le is égtek.
Azt javasolta Orbán Kálmán Olgának, hogy
maradjanak árnyékban.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
