2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Makizaj visszalőtt Gyurcsánynak: „2010-ben, 2014-ben, 2018-ban is vereséget szenvedett az ellenzék, arról is én tehetek?”

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc a Partizánnak adott interjújában a DK-elnök nyíltan megmondta véleményét Márki-Zayról és kampányáról.Többek között azt mondta, hogy „amit Márki-Zay csinál, az nagyon...

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc a Partizánnak adott interjújában a DK-elnök nyíltan megmondta véleményét Márki-Zayról és kampányáról.

Többek között azt mondta, hogy „amit Márki-Zay csinál, az nagyon messze van attól, amit Magyarországról gondolok”, ahogy azt is, hogy „Márki-Zay drámai emberi, kulturális és politikai hibákat vétett, ezt a műfajt pedig nem lehet felkészületlenül csinálni”, és azt is hozzátette, hogy „felelőtlenségek sorozatát követte el, én ebben nem osztozom vele és nem akarom, hogy a DK osztozzon vele”.

Gyurcsány szavait maga a megszólított, Márki-Zay sem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán reagált a DK-elnök szavaira. 

A volt miniszterelnök egy apróságot elfelejt, hogy 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban is vereséget szenvedett az ellenzék. Tán arról is én tehetek?”

– teszi fel a kérdést Márki-Zay. 

„Itt lenne az ideje eltöprengenie azon is, hogy miért »gyurcsányoznak« össze mindenkit az ellenzéki oldalon, akit el akarnak hitelteleníteni. Miért is lett belőlem »mini-Feri« a CÖF plakátjain? Segítek a válaszban. Így lehetett gyűlöletet kelteni ellenem” – vélekedik a hódmezővásárhelyi polgármester. 

Márki-Zay azzal vágott vissza, hogy

Dobrev Klára az ellenzéki előválasztást sem tudta megnyerni, minden bizonnyal pont a férje személye miatt.

Akkor miből gondolja Gyurcsány Ferenc, hogy egy országgyűlési választás alkalmával sikeresek lehetnek?” – folytatta gondolatmenetét. 

Márki-Zay teljes bejegyzését elolvashatják alább:

(Mandiner)

#Márki-Zay #ellenzék #Gyurcsány

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!