2022. december 09. - Natália
EUR : 414.49
USD : 394.94
Időjárás ikon

[email protected] a NATO Putyintól: Nem veszik fel Ukrajnát

Jens Stoltenberg azt mondta, a háborúért kizárólag Vlagyimir Putyin felelős. „Ha az oroszok felhagynak a háborúval, béke lesz. Ha az ukránok hagynak fel vele, azzal megszűnnek önálló államnak lenni” - tette hozzá.

Illegitimnek tekinti mind a NATO, mind az Európai Unió a négy ukrán régió orosz annexióját, pénteken késő délután pedig megszólalt a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is. Szerinte a „II. világháború óta történt legnagyobb, európai földön történő területszerzésről, megkísérelt elcsatolásról van szó. Elítéljük az illegális kirakat-népszavazásokat. Az ilyen fajta földszerzés, annektálás illegális és illegitim. Ezek a földek Ukrajnához tartoznak” – idézte a főtitkárt az Euronews.

Stoltenberg szerint „ez egy történelmi pillanat: Putyin mozgósításba kezdett, nukleáris csapással fenyegetett, majd annektálta a területeket. Ezek közül egyik sem sugároz erőt. Ezek a tettek gyengeséget sugároznak és azt, hogy ez a háború nem a kijelölt célok mentén halad” – mondta.

A NATO főtitkára hozzátette: a háború kitöréséért kizárólag Putyin a felelős. „Ha az oroszok felhagynak a háborúval, béke lesz. Ha az ukránok hagynak fel vele, azzal megszűnnek önálló államnak lenni.

A mi szándékunk továbbra is az, hogy segítsük Ukrajnát, de a NATO nem vesz részt a konfliktusban”

– tette hozzá.

Stoltenberg reagált arra a hírre is, hogy Ukrajna gyorsított felvételi eljárást kezdeményezett a NATO-ban: mint mondta, a NATO ajtaja mindenki előtt nyitva áll, Ukrajna pedig úgy tesz, ahogy akar.

A tagságról szóló döntést mind a 30 szövetséges egyhangúlag hozza meg

- mondta.

„Most arra koncentrálunk, hogy azonnali támogatást biztosítsunk Ukrajnának, ez most a legfontosabb. Ukrajna legfontosabb célja az, hogy megvédje magát, de nekünk is fontos, hogy megvédjék magukat” – tette hozzá.

„Ha mi elfogadjuk az annektálást, akkor azzal elfogadjuk azt is, hogy a nukleáris fegyverrel való zsarolás sikeres. Vagyis nem tehetünk mást, mint hogy támogatjuk Ukrajna jogát arra, hogy megvédje magát” – részletezte Stoltenberg – „Oroszországnak meg kell értenie, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, nem lehet megharcolni. Ennélfogva támogatni fogjuk Ukrajnát a továbbiakban is, hogy képesek legyenek minél több területet felszabadítani az orosz megszállás alól”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató