2022. december 10. - Judit
EUR : 414.94
USD : 393.01
Időjárás ikon

Lemond Szabó Bálint, ha Botka László leül vele egy 45 perces beszélgetésre

Hétfőn kora délután tartott sajtótájékoztatót a szegedi Szabó Bálint független képviselő, gazda nélküli gazdatüntetés szervezője, aki azt állítja: pénteken azért nem tudott a városi közgyűlésen megjelenni, mert a rendőrök előző este előállították.

Amennyiben Botka László leül vele beszélgetni húszéves múltjukról és a városról, neki személyesen adja át lemondását – állította a szegedi önkormányzati képviselő, aki az elműlt hónapokban ámokfutást rendezett.

Elmondta, hogy azért nem vett részt a pénteki közgyűlésen, mert ehelyett a szegedi rendőrkapitányság harmadik emeleti fogdájának 12-es cellájában ült. Szabó azt mondta, október 6-án, csütörtökön 21 órától volt fogva tartva másnap 14 óráig, szerinte azért, hogy ne tudjon elmenni a közgyűlésre. „Ahogy a közgyűlés véget ért, jött a telefon és engem szabadítottak, anélkül, hogy bíróság elé állítottak volna” – mondta, majd felszólította a makói rendőrkapitányt, Nagy Sándort; a megyei rendőrfőkapitányt, Polyák Zsoltot; valamint Pintér Sándor belügyminisztert, hogy azonnali hatállyal távozzanak székükből, mert szerinte ez hivatali visszaélés.

A letartóztatás menetéről ő maga annyit mondott, hogy csütörtökön este barátaival jött vissza Budapestről, majd amikor otthona mélygarázsához hajtott Felsővárosban, majd mögéjük állt megkülönböztető jelzéssel egy rendőrautó. Szabó azt állítja, hogy innen előbb a szegedi rendőrkapitányságra vitték, majd az előállítóhelyiségből a fogdába. A képviselő ezzel indokolja, miért nem ment másnap a közgyűlésre.

Megnevezte azt is, mi az a feltétel, amivel lemond. „A jogilag érvényes lemondó nyilatkozatomat kizárólag és személyesen Botka László polgármesternek vagyok hajlandó átnyújtani egy 45 perces beszélgetés keretében.” Szabó azt mondja, eddigi 16 éves szegedi pályafutása alatt egyszer sem tudott ennyi időt beszélgetni a polgármesterrel, pedig számos alkalommal próbálta már. Újságírói kérdésre azt mondta, az első 15 percben elmúlt húsz éves kapcsolatukról beszélne Botkával, mert szerinte van mit megbeszélniük, 30 percet pedig Szeged elkövetkezendő másfél évéről tárgyalnának.

Zárszóként arról kezdett beszélni, sokan tartják őt hülyének és bolondnak, vagy mondják rá, hogy szélhámos, de Szabó szerint „a zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el, de az, hogy zseni vagyok vagy őrült, azt az elkövetkezendő tizenhárom nap fogja eldönteni”.

Október 23-án „a pesti meg a vidéki srácokkal” rendszerváltást terveznek, ami különösen annak fényében bátor kijelentés, hogy az augusztus 20-ára szervezett országos tüntetésére is alig mentek el.

„Augusztus 20-a volt a főpróba, október 23-a az új augusztus 20-a” – fejtegette a képviselő.

Mielőtt a sajtótájékoztatót berekesztette volna, elmondta, hogy daganat van a nyelőcsövében, ami miatt drasztikusan romlik egészségi állapota. Augusztus végén még 102 kiló volt, ma pedig 81. „Nem igaz az az állítás, hogy rákos volnék, de van egy daganatos jellegű elváltozás a nyelőcsőben.”

Ez is hozzájárul ahhoz, hogy lemondása mellett döntött.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató