2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Végre: kiszállt a NAV Bajnaiékhoz, iratokat foglaltak le

Házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le az adóhatóság nyomozói az adatlopási botrányba keveredett, Bajnai Gordon által fémjelzett DatAdat cégcsoport magyarországi telephelyén – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak megjelenése egyebek mellett annak köszönhető, hogy gyanús, félmilliárdos bevételnövekedésre tett szert a társaság. A NAV pár hónapja költségvetési csalás miatt nyomoz, de a DatAdat-ügyben a rendőrség is vizsgálódik.

A Magyar Nemzet információi szerint a napokban kutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adathalászási botrányba keveredett, Bajnai Gordon korábbi kormányfőhöz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető DatAdat cégcsoport magyarországi részlegénél, a DatAdat Professional Kft-nél.

A lap úgy tudja, az adónyomozók iratokat foglaltak le. A Magyar Nemzet információi szerint a NAV hónapok óta költségvetési csalás miatt folytat nyomozást a cégcsoporttal összefüggésben, és ennek az eljárásnak a keretében történt a kutatás is.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a NAV a cég hirtelen bevételnövekedésére figyelt fel, ami számottevő, több mint félmilliárdos volt az elmúlt években.

A kutatás és a lefoglalások után derült ki, hogy egy, a cég tulajdonában álló, észt bejegyzésű társaság tulajdonrészét adták el egy Amerikában bejegyzett offshore cégnek több mint kétmillió euróért.

Az ügyet azaz aránytalanság teszi meglehetősen gyanússá, hogy a vállalkozás két éve alig több mint hétszázezer forintért cserélt gazdát. Ekkor ugyanis Ficsor Ádám valamiért megvált üzletrészétől. Az eladás vizsgálata még folyamatban van a magyar hatóságnál.



A DATADAT EGYMILLIÓ VÁLASZTÓT ÉRHETETT EL TELEFONHÍVÁSOKKAL, SMS-EKKEL

A DatAdat-botrány azután robbant ki, hogy kiderült, a 2022-es kampányban hozzávetőleg egymillió választót érhetett el telefonhívásokkal, sms-ekkel. Felmerült a gyanú, hogy az akciót lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre, hiszen olyan kormánypárti szimpatizánsok is kaptak hívásokat Márki-Zayéktól, akik bizonyosan nem adták meg elérhetőségeiket nekik.

Nem csoda, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz az ügyben számos panaszbeadvány érkezett. Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke a Magyar Nemzetnek adott korábbi interjúban beszélt arról, hogy feljelentése nyomán személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A DatAdattal kapcsolatban az ORFK 2022 augusztusában azt a tájékoztatást adta, hogy a büntetőeljárás folyamatban van a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál.



A DatAdat-cégcsoport fő magyarországi vállalatát, a DatAdat Professional Korlátolt Felelősségű Társaságot egyébként 2016. december 22-én jegyezték be.

A DatAdat-nak kezdettől fogva tagja Ficsor Ádám, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, majd Bajnai Gordon titkosszolgálati minisztere volt.

Szintén alapító Dessewffy Tibor, a Gyurcsány-kormány agytrösztjének tartott Demos korábbi vezetője, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója. Dessewffy egyetemi kutatómunkája teljesen beleillik a vállalkozás profiljába (adatbázisépítés, a választók profilozása), mivel ő az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontjának a vezetője.

Nem sokkal az alapítás után csatlakozott a céghez az Ebit Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság, Bajnai Gordon volt kormányfő vállalkozása. Bajnai 2018-ban az Európai Beruházási Banknál leadott érdekeltségi nyilatkozatában közvetett tulajdonaként (10 százalékos tulajdonrész) tüntette fel a DatAdatot.

2020-ban csatlakozott a vállalkozáshoz tagként az ügyvezetői feladatokat is ellátó Szigetvári Viktor, aki Bajnai politikustársa, ezt megelőzően pedig kabinetfőnöke, még korábban Gyurcsány Ferenc bizalmasa volt. Szigetvári közösségi oldalán büszkélkedett el azzal, hogy a DatAdatnál dolgozik, méghozzá menedzserpartneri minőségben.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató