2022. december 01. - Elza
EUR : 407.67
USD : 393.54
Időjárás ikon

Visszatekintő: Csurka István az EU-csatlakozásról

2002-ben Csurka István mindent előre megmondott.

Egy akkori Magyar Nemzetből idézünk:

Csurka István szerint az a csatlakozási kampány, ami tíz éve folyik,

"Magyarország megszállásának előkészítése, és önállóságának elvesztése".

A MIÉP elnöke az Almássy téri szabadidőközpontban tartott sajtótájékoztatóján – utalva az Európai Bizottság javaslatára – kijelentette: most kiderült, hogy az Európai Unió még az egyenlő elbírálás elvét sem tartja be Magyarországgal és a többi csatlakozni kívánó országgal szemben.

- A jelenlegi körülmények között a MIÉP nemet mond a csatlakozásra; hogy álláspontunk változzék, ahhoz a feltételeknek nagymértékben kell javulniuk – jelentette ki Csurka István. Hangsúlyozta: mindenképpen teljes körű, körültekintő tájékoztatás után megtartott érvényes és eredményes népszavazásnak kell eldöntenie az igent vagy a nemet.

A MIÉP elnöke hangsúlyozta: Magyarországnak rá kell térnie a saját útjára, és le kell térnie a piacgazdaságnak és a globalizmusnak való korlátlan alávetés módszeréről.

- Határozott nemet kell mondani a globalizmusra, és amennyiben az EU a globalizmus egy változata, sajátosan Európában létesített hídfőállása, természetesen az EU-ra is – fogalmazott Csurka István.

Hozzáfűzte: nehéz idők várnak az országra, a könnyű Európai Unió álma szertefoszlott, a MIÉP eddig sem álmodott.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató