2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Gyurcsány bejelentette: feloszlott az ellenzék, ő maradt életben egyedül

Mi nem félünk.

„Tisztességes kapcsolat alapja csak egymás tisztelete lehet. A polgári szabadságnak része ugyan a tiszteletlenség szabadsága is, de a partnerségnek nem.

Kétségtelen vannak, akik nem értik, miért viselkedik így-vagy úgy a Demokratikus Koalíció mostanában. Elmondom.

Nagyon megvertek voltunk 2011-ben, amikor ezt a pártot megalapítottuk. Én személy szerint is, az induló párt is. Nem volt egyetlen barátunk se. Velünk szembe jött a teljes politikai paletta, a teljes sajtó. Élvezték, hogy megtaposhatják, esetenként megalázhatják a volt miniszterelnököt. Ilyen még nem volt. Az volt a remek srác, aki nagyobbat rúgott. Páran ma is így vannak ezzel.

Nincs sértődés. Nincs érzékenység. A politika küzdelem, itt lőnek, aki ettől fél, az válasszon más szakmát. Mi nem félünk. Igaz, sokszor tűrtük, hogy üssenek, mert nem volt más választásunk, ilyen volt az élet. Csendben maradtunk, lenyeltük, amit le kellett nyelni. Nem volt elég erőnk megvédeni magunkat. Sérülten kapaszkodtunk tovább. Megtanultunk együtt maradni, túlélni, menni.

Mostanra csak annyi történt, hogy már van elég erőnk kiállni magunkért. Mert a választók úgy döntöttek, hogy inkább a Demokratikus Koalíció, mint bármely más ellenzéki párt.”- írta Gyurcsány a Facebookon.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató