2022. december 05. - Vilma
EUR : 408.78
USD : 388.17
Időjárás ikon

Borrell: Oroszország el fogja veszteni a háborút

Az uniós tisztviselő szerint „erkölcsileg, politikailag és katonailag” is el fogja veszíteni a háborút Oroszország.

Josep Borrell a Külügyi Tanács ülésére érkezve újságíróknak fejtette ki véleményét, miszerint a végső győzelem érdekében továbbra is támogatást kell biztosítani Ukrajnának.

Oroszország egyre inkább elszigetelődik, erkölcsileg, politikailag és katonailag el fogja veszteni az ukrajnai háborút” – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt hétfőn.

A főképviselő fontosnak nevezte az Európai Unió katonai segítségnyújtásának fenntartását Ukrajna számára, valamint azt, hogy megkezdjék a kiképző misszió munkáját az ország határain kívül.

„Az unió elkötelezett amellett, hogy az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűnök felelőseit elszámoltassák” – hangsúlyozta az uniós diplomácia vezetője.

(MTI)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató