A filozófus egy lapon említette oroszpárti Putyin-utánzóként Orbán mellett Le Pent, Zemmourt, Salvinit és „természetesen” Trumpot is.
Fukuyama újfent megpróbálta: mint ismeretes még 1989-ben jelentette meg A történelem vége? című esszéjét, amit aztán kibővített egy könyvvé. A jóslata nem jött össze, nem lett azóta vége a történelemnek. Most újfent egy esszét jelentetett meg, immáron a The Atlantic hasábjain.
Az Újabb bizonyítékok, hogy most aztán tényleg vége a történelemnek című esszében amellett érvel, hogy a látszólag erős tekintélyuralmi államokat valójában rendszerszintű, alapvető gyengeség jellemzi,
a liberális, jogállami demokráciák pedig mindent túlélnek, és továbbra is a legvonzóbb alternatívát jelentik.
Az érvelése közben kijelentette, hogy „az erős államok külföldi sikere és az otthoni populista politika között szoros kapcsolat áll fenn. Olyan politikusok, mint Marine Le Pen és Éric Zemmour Franciaországban, Orbán Viktor Magyarországon, Matteo Salvini Olaszországban, és természetesen Trump az Egyesült Államokban mindannyian szimpátiájukat fejezték ki Putyin iránt. Olyan erőskezű uralom modelljét látják benne, amelyet a saját országukban is szívesen gyakorolnának. Ő viszont abban reménykedik, hogy felemelkedésük gyengíti az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást, és megmenti a vergődő »különleges katonai műveletét«.”
(Mandiner)
