2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Tóta W. Árpád szerint a békéért „csekély ár Putyin élete”

A HVG publicistája közösségi oldalán tette közzé, mit gondol a békéről, tűzszünetről és a szebb jövőről. Posztját azzal indította, hogy definiálni kezdte a három kifejezést, úgy fogalmaz a békével kapcsolatban, hogy 

„legyen már béke! Ez a magyar kormány álláspontja, ezt bégeti miniszterelnöktől a külügyön át egész a tápláléklánc legaljáig, ahol Schiffer Andrást tartják”.

Az újságíró említi Sanna Marin finn kormányfőt, aki azt mondta korábban, az a békejavaslata, hogy Oroszország hagyja el Ukrajnát és akkor végét érne a háború.

Ez a legalja ruszkicsicskák szerint háborús uszítás, pedig kétségtelenül azonnal beállna vele a béke, ráadásul ez az egyetlen, ami a legális határoknak megfelel”
– írja Tóta W, aki szerint a másik opció, hogy Ukrajna adja meg magát

A publicista azt állítja, hogy „szintén a megadásról szól a fegyverszállítások elleni ágálás; 1941-ben ezek az emberek a Szovjetuniónak és a partizánoknak szállított hadianyagot kifogásolták volna, miközben igyekeznek megérteni Hitler jogos biztonsági igényét és a német érdekszféra realitását”.

Akkor tessék ezt kimondani: a béke kapitulációt jelent, ezt várjuk az ukránoktól; ugyanakkor az oroszoktól nem várunk semmilyen engedményt”
– közölte, majd úgy folytatta, ezután elfogadjuk a következő orosz hódításokat, „hiszen validáljuk az erőszakot, és megerősítjük, hogy célravezető. És tessék vállalni az emberi minőséget, amit ez a javaslat hordoz.”

A tűzszünetről Tóta W. úgy fogalmaz, hogy az oroszok pontosan arra képesek most, mint a németek 1944-ben:

terrorbombázásokat hajtanak végre rakétákkal, mert a légierejük már nem mer berepülni, a frontokon viszont szaporán egyenesítenek, elszakadnak, racionalizálnak.

Az újságíró szerint a szabad világ érdeke, hogy harcolni kell az oroszokkal, utána pedig lehet tárgyalni a jóvátételről. Kijelentette, „a mi környékünkön egyetlen hatalom van, amely súlyos katonai fenyegetést jelent: Oroszország”. és

„ha most sikerül inasba rakni, és beleverni a hülye fejébe, hogy nincs se joga, sem ereje erőszakkal terjeszkedni, akkor gyermekeink békében élhetik le az életüket.”
Tóta W. úgy fogalmaz, történelmi alkalom előtt állunk, amit le kell játszani, utána pedig nekünk és az oroszoknak is jobb lesz. Szerinte a világbirodalom álmáért cserébe

visszakapják szabadságukat, fiaik életét, az ellopott javaikat, íróikat, művészeiket, és a világ megbecsülését.

Posztját azzal zárja a publicista, hogy ezért csekély ár Putyin élete, „és hogy a mostani muszkavezetők és utánfutóik kicsit elszomorodnak, amiért odalett a szőranya”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató