A szankciókról szóló nemzeti konzultációval párhuzamosan a Momentum „Gyújtósnak még jó lesz!” címmel indít kampányt.

A hazaáruló párt vezetőinek bejelentése szerint „Soprontól Berettyóújfaluig, Szegedtől Salgótarjánig” utcai pultokat állítanak, és összegyűjtik a konzultációra kiküldött papírokat.
„Utána az összegyűjtött papíranyagot brikettekbe préseljük és eljutattjuk a rászorulóknak”
- jelentette be mai sajtótájékoztatóján Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője és Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes.
A párt szerint a Fidesz a nemzeti konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja. Nem a szankciók miatt emelkednek hazánkban az árak, hanem a rossz kormányzás és a rengeteg hazugság miatt.
Gelencsér szerint „idén úgy kell megemlékeznünk a szovjet megszállás ellen harcoló 56-os hősökről, hogy bombákkal van teleregasztgatva az ország. Mi a Momentummal ennek az ízléstelen, szégyenteljes és hazug kornak akarunk véget vetni.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
