2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke - baloldali fordulatra készülnek

Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten.

A társelnöki posztokért két jelölt indult, Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg.

Az MSZP Facebook-oldalán online közvetítették az elnökválasztás eredményhirdetését, valamint a megválasztott elnökök beszédét.

„Sorsfordító időket élünk, ezért az MSZP-nek is fordulatra van szüksége” – mondta Kunhalmi Ágnes a párt Facebook-oldalán élőben közvetített beszédében. Kunhalmi arról is beszélt, hogy békére van szükség, a párton belül is. „Sok százezren várják ebben az országban, hogy az MSZP olyan legyen, mint régen” – mondta.

Kunhalmi Ágnes után Komjáthi Imre lépett a színpadra. „Most úgy mondom, hogy mindenki értse, az MSZP az igazi baloldal” – mondta.

Komjáthi: Új arcokra van szükség

Komjáthi Imre több mint 16 éve lépett be az MSZP-be, és 2014-ben került be a párt országos elnökségébe, majd négy évvel később alelnök, 2020-ban pedig elnökhelyettes lett. A tavalyi ellenzéki előválasztáson kikapott Szabó Szabolcstól a csepeli-soroksári választókerületben, áprilisban azonban listáról parlamenti mandátumhoz jutott.

Korábban 32 évig Borsodchem Zrt.-nél dolgozott lakatosként, majd vegyipari folyamatirányítóként. Az elmúlt években pedig olyan akciókról vált országosan ismertté a politikában, mint az éhségmenet szervezése vagy amikor az esztergomi Suzuki gyár elé láncolta magát.

„Az én szívem baloldalon van és vörös” – fogalmazott Komjáthi, amikor augusztus végén bejelentette, hogy elindul a tisztújításon. Azt mondta, az elmúlt években sokat kapott az MSZP közösségétől, és azért akar dolgozni, hogy a párt újra erős és büszke közösség legyen. Meggyőződése, hogy a válságból egy módon van kiút: „hiteles, karakteres, baloldali, szocialista, szociáldemokrata politikával.”

„Karakteres, baloldali személyekkel karakteres, baloldali politikát kell csinálni”

– mondta Kunhalmi Ágnes is, az MSZP másik társelnöke pár napja a Népszavának.

 

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató