A hídon vonulók közül többen „Mocskos Fidesz” skandálásba kezdtek, erre a szervezők inkább elkezdték: „Tanár nélkül nincs jövő”. Többen megjegyzik, ez jobban illik ehhez az eseményhez – jelenti a helyszínről munkatársunk.
A rövid vonulás után a tömeg eleje megérkezett a Műegyetemen rakpartra, a Szabadság híd még mindig tele van emberekkel. Úgy tűnik voltak, akik már egyből a beszédek helyszínére mentek, mert a színpad előtt is sokan állnak. A tervek szerint az első felszólaló Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere lesz. A színpadhoz érve helyszínen tartózkodó kollégánknak feltűnt, hogy a technika sokkal fejlettebb, mint a korábbi diáktüntetéseken: több ponton kivetítők és hatalmas hangfalak vannak a Műegyetemen rakparton, készülve a hosszan elnyúló tömegre.

Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
