2022. november 29. - Taksony
EUR : 408.3
USD : 390.83
Időjárás ikon

Orbán Viktor szövetségese, Milorad Dodik lett a boszniai Szerb Köztársaság elnöke

A politikus 2010 és 2018 között már betöltötte a tisztséget.

Milorad Dodik nyerte meg az elnökválasztást a boszniai Szerb Köztársaságban – közölte a boszniai választási bizottság csütörtökön, miután befejezte a szavazatok újraszámlálását.

Az előzetes eredmények szerint a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöke szerezte meg a szavazatok többségét az október 2-i választáson, ám később a választási bizottság csalás gyanújával több helyen kezdeményezte a szavazatszámlálás megismétlését. Néhány szavazóhelyen hamis szavazólapokat találtak, az ügyészség nyomozást indított. A szavazatok ismételt megszámlálását követően a választási bizottság jóváhagyta az előzetes eredményeket, és kihirdette Milorad Dodik győzelmét.

Az ellenzéki jelölt is bejelentette korábban győzelmét

Korábban Milorad Dodik, valamint kihívója, az ellenzéki Jelena Trivic is bejelentette győzelmét. Az ellenzéki jelölt hívta fel először a figyelmet a lehetséges választási csalásra.

A bosznia-hercegovinai választópolgárok október első vasárnapján az ország különböző szerveinek 518 leendő tagjáról döntöttek. Megválasztották a kollektív államelnökség három tagját, a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és két alelnökét, a boszniai szövetségi parlament alsóházának 42 képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének 83 képviselőjét, a bosnyák-horvát országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának 98 tagját, valamint a föderáció tíz kantonjának képviselő-testületi tagjait.

Milorad Dodik 2010 és 2018 között már volt a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, ezért 2018-ban nem indulhatott újra a tisztségért,

helyette a boszniai háromtagú államelnökség szerb helyéért szállt versenybe, és el is nyerte azt. Négy év után viszont újra indult a többségében szerbek lakta országrész vezetéséért.

Dodik többször is működésképtelnnek nevezte Bosznia-Hercegovinát

Bosznia-Hercegovina a mai formájában az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni szerződés megkötésével jött létre. A megállapodás értelmében az országot két részre osztották, a többségében bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A békeszerződésbe azt is belefoglalták, hogy a három államalkotó népcsoportnak – a bosnyáknak, a horvátnak és a szerbnek – egyenlő arányban kell részt vennie az állami szervek működésében. Ez pedig gyakran gátolja a reformok végrehajtását.

Milorad Dodik az utóbbi több mint húsz évben többször is kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen, és a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató