Molnár Áronnal a hvg készített interjút, ezt az aktivista meg is osztotta Facebook-oldalán, azzal a felhívással, hogy aki támogatja őt, az ajándékba kap egy amúgy 17 000 forintos pulóvert.
Az interjúban többek között arról beszél, hogy mindig is azért akart híres lenni, hogy ezzel más ügyeket tudjon felkarolni. Elmondta azt is, hogy nem tudom elfogadni azt, aki elfogadta ezt a rendszert”, és állítása szerint a noÁr Mozgalom egy „hazug valóság” ellen küzd.- szemlézte a mandiner.hu.
A Facebookon is megosztott interjúra érkezett is egy komment, amely azt pedzegeti, hogy a Fidesz szavazóinak véleményét akkor is el kell fogadni, ha ezen vélemények mögött „a tájékozatlanbság, iskolázatlanság áll”. Erre válaszol noÁr azzal, hogy
Sajnos ez a rendszer annyi szart csinált már az életemben, hogy kiveszett belőlem a tolerancia. Remélem egyszer eljutok oda, ahova te”
– fogalmazott.

Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
