2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Ukrajnának szánt fegyverek kerülhettek finn bűnözők kezébe

Ukrajnának szánt fegyverek, egyebek között gépkarabélyok kerülhettek finn bűnözők kezébe a helsinki rendőrség tudomása szerint – mondta el Christer Ahlgren, a finn Nemzeti Nyomozóiroda főnyomozój...

Ukrajnának szánt fegyverek, egyebek között gépkarabélyok kerülhettek finn bűnözők kezébe a helsinki rendőrség tudomása szerint – mondta el Christer Ahlgren, a finn Nemzeti Nyomozóiroda főnyomozója az Yle helyi rádióadónak vasárnap.

„Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek”

– közölte.

A Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) nyáron figyelmeztetett, hogy bűnszervezetek vehetik célba a Kijevnek szánt külföldi katonai segélyeket.

Ahlgren elmondta: a csempészútvonalakat már kialakították. A fegyverkereskedelem részben a szervezett bűnözésben is részt vevő nemzetközi motorosbandákon keresztül zajlik. A Bandidos MC nevű bandának például minden nagyobb ukrán városban vannak képviselői – ismertette a főnyomozó.

Finnországba a kikötőkön keresztül jutnak be a fegyverek, amelyeket kevésbé ellenőriznek, mint a repülőtereket.

Ahlgren emlékeztetett: a kilencvenes években a délszláv háború idején nagyon hasonló volt a helyzet, hiszen Jugoszláviából is rengeteg fegyvert csempésztek különféle országokba.

„Ukrajna hatalmas mennyiségű fegyvert kapott, és ez jó” – mondta a főnyomozó.

„De évtizedekig dolgunk lesz még ezekkel a fegyverekkel. Ez az ár, amelyet fizetnünk kell érte”

– jegyezte meg.

(888.hu)

#Finnország #bűnözők #Ukrajna #fegyverek

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!