2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lerántotta a leplet a New York Times: számos szankciópárti országba is megnőtt az orosz import

Németország, Belgium, és Hollandia is drámaian megnövelte az Oroszországból származó havi átlagos importmennyiségét az invázió kezdete óta annak ellenére, hogy támogatják az EU által Oroszországra kivetett szankciókat – számolt be a New York Times, amit a Mandiner szemlézett. 



Az amerikai lap  közölte az Observatory of Economic Complexity által összeállított kereskedelmi adatokat, amelyhez hozzáteszik, hogy az eredmények inkább visszamenőlegesek, mivel az online adatplatform késleltetve tette közzé a számokat.

Az adatok alapján India és Törökország hatalmas ugrást mutat, előbbi országba az ukrajnai invázió kezdete óta 430 százalékkal ugrott meg az orosz import, utóbbinál ugyanez a szám 213 százalék. A lista harmadik helyén Brazília áll, amelynek Oroszországból származó importja 166%-kal ugrott meg. Oroszország Kínába irányuló exportja 98%-kal nőtt, míg Szaúd-Arábia orosz áruk behozatala 45%-kal emelkedett.
 
ÉRDEKESSÉG A SZANKCIÓPÁRTI ORSZÁGOKNÁL

Az Oroszországból származó áruk és termékek vásárlását aktívan növelő nemzetek közül néhányan aktív szerepet vállaltak az ország szankciókkal történő sújtásában.  Így a Spanyolország által importált orosz áruk behozatala 112%-kal, míg a Belgiumba irányuló orosz export 130%-kal ugrott meg.

Hollandia 74%-kal növelte az Oroszországból származó importját. Japán orosz áruk és termékek vásárlása 40%-kal nőtt, míg Németország és Norvégia 38%-kal, illetve 21%-kal növelte importját a szankciókkal sújtott országból.

Az adatsor rámutat arra is: Oroszország teljes kereskedelmi forgalma Hollandiával 33%-kal, Japánnal 13%-kal nőtt, míg a Belgiummal folytatott kereskedelem összességében 84%-kal ugrott meg.

A legnagyobb mértékben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia exportja csökkent Oroszországba, 84%-kal, illetve 71%-kal. Svédország 61%-kal csökkentette az Oroszországba irányuló kivitelét.

(PS)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató