2022. november 29. - Taksony
EUR : 412.6
USD : 397
Időjárás ikon

Újabb gyanúsítottat tartóztattak le Herczeg Zoltán drogügyében

Újabb gyanúsított letartóztatását rendelte el a Fővárosi Főügyészség Herczeg Zoltán divattervező ügyében – derül ki az ügyészség Telexnek adott tájékoztatásából. Az ügyről egyelőre annyit tudni, hogy Herczeget kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztatták le, vele együtt egy másik embert is elfogott a rendőrség október végén, de őt szabadlábra helyezték.

A ügyészség a Telex megkeresésére pénteken azt írta, az ügyészség „az ügy másik gyanúsítottjának a letartóztatását is elrendelte”.

Herczeg korábban fellebbezett a letartóztatás ellen, amit az elsőfokú bíróság elutasított, a döntést most a másodfokú bíróság is helybenhagyta, így egyelőre a divattervező is letartóztatásban maradt.

„A másodfokú döntés nyomán, a letartóztatás elrendelése mindkét gyanúsított vonatkozásában végleges” – írják.

Mint írtuk, a rendőrök október 21-én egy XIII. és egy IV. kerületi lakáshoz mentek ki, ahol két személy tartózkodott. Egyiküknél körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, valószínűleg szintén kokaint találtak. Herczeg Zoltán ügyvédje később megerősítette, hogy az egyik őrizetbe vett személy a divattervező volt. A hivatalos közleményből nem derült ki, hogy kinél volt a nagyobb a mennyiség, de ha kábítószer-kereskedelem a gyanú Herczeg ellen, akkor feltehetően nála.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató