2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Ötösökkel kapott ki a spanyoloktól a női pólóválogatott a világliga döntőjében

A magyar női vízilabda-válogatott az amerikaiak legyőzése után a házigazda Spanyolország elleni döntőben a rendes játékidő 11–11-es végeredménye után szétlövésben szenvedett vereséget. A hazai pálya előnyét a negyedik negyedben élvező spanyol csapat ellen Gurisatti Gréta a rendes játékidő utolsó másodpercében egyenlített, ám a szétlövésben a 20. (!) ötösnél az ő hibája döntött végül.

ÖSSZEFOGLALÓ

„A betonkeverő működik” – állapította meg Bíró Attila szövetségi kapitány, miután a magyar női vízilabda-válogatott a világliga elődöntőjében legyőzte a favorit amerikaiakat, és egymás után másodszor bejutott a sorozat fináléjába. A regnáló olimpiai és világbajnok után az Európa-bajnok Spanyolország következett, amely a csoportkörben néggyel nyert a mieink ellen, ám azóta minden tekintetben sokat javult a betonkeverőnk hatásfoka, mérkőzésről mérkőzésre érettebb játékot mutatott a magyar csapat.

A sérüléssel bajlódó Rybanska Natasát helyettesítő Pőcze Panna hamar elcsendesítette a telt házas tenerifei közönséget, már az első támadásból betalált, védekezésben pedig ott folytatta a válogatott, ahol az amerikaiak ellen abbahagyta, a rivális világklasszis centerei állandó őrizetet kaptak. Maradtak tehát az átlövések, nagy gólokkal gyorsan fordítottak a spanyolok, de a mieink is adtak a látványra, Keszthelyi Rita pimasz lövőcsel után szerzett tankönyvbe illő gólt.

Parkes Rebecca nagy munkát végzett középen, kiállításokat harcolt ki, és tiszta lövőhelyzeteket teremtett a magyar szélsőknek, átlövőknek, akik éltek is a lehetőséggel, első négy emberelőnyüket egyaránt gólra váltották a mieink. Bíró Attila aduásza, a húszéves Pőcze Panna a második negyed derekán már harmadszor volt eredményes, míg Leimeter Dóra az előkészítésben jeleskedett, Magyari Alda pedig hátul adott tartást a csapatnak. A magyar válogatott többször is támadhatott a kétgólos vezetésért, de a kapufa a hazaiakkal volt, a spanyolok pedig fórból egyenlítettek. Sőt, Irene González videózás után megadott góljával fordítottak is, de gyorsan érkezett a válasz, a nagyszünetben 6–6-ra álltak a felek.

A térfélcsere után sem engedték el egymás kezét a csapatok, a játék minden elemében egyenrangú partnerei voltunk az Európa-bajnoknak – ekkor már sejteni lehetett, hogy nüanszok döntenek a végén. Szilágyi Dorottya szokásához híven fontos pillanatban villant meg, két perc alatt lőtt kettőt, de Paula Leitón is igazolta klasszisát, a spanyolok centere zsebkendőnyi területen is tudott érvényesülni.

Az első három negyed egyaránt 3–3-as döntetlent hozott, ám a záró játékrészben a mérkőzésen először elléptek kettővel a spanyolok, akik a végjátékban erős hátszélben játszhattak – nem csupán a tenerifei időjárás miatt... Leitónt előbb végleg cserével kiállították a játékvezetők, majd hosszas közjáték után visszahívták a kötelek közül, ám Faragó Kamillának véget ért a mérkőzés. A magyar válogatott azonban nem fogott padlót, védekezésben hősies blokkok segítették Magyari munkáját, míg a túloldalon előbb Leimeter szépített, majd egy másodperccel a vége előtt Gurisatti Gréta szétlövésre mentette a finálét.

Ekkor már csaknem másfél órája zajlott a találkozó, de az izgalmak egyre fokozódtak, ugyanis hiába védte ki Magyari Alda az első két spanyol ötméterest, a túloldalon Szilágyi Dorottya és Máté Zsuzsanna próbálkozását is hárította Martina Terre. A trófea sorsa a tizedik párban dőlt el, Gurisatti Gréta lövésénél csupán néhány centiméter hiányzott a gólhoz. A spanyol válogatott 11–11-es rendes játékidő után szétlövésben megnyerte a világligát, míg a mieink 2004 és 2021 után ismét ezüstérmet szereztek a sorozatban.

 

 

(Nemzeti Sport)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató