2022. december 07. - Ambrus
EUR : 414.34
USD : 394.84
Időjárás ikon

Elmegyógyintézet várhat a gazdatüntetés szervezőjére

Szabó Bálint elmondta, felkészült arra, hogy elvigyék a rendőrök.

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken rendelte el Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő őrizetbe vételét. A Blikk úgy értesült, hogy a politikusra zárt elmeosztály vár. Szabó a nyáron szervezett világmegváltó gazdatüntetés a Dózsa György útra, a terve az volt, hogy traktorokkal elállják a főbb fővárosi utakat, ám pár emberen kívül senki nem csatlakozott hozzá.

Viszont ebben az időszakban a terrorelhárítók jelentése szerint többször is a kormányfő közelébe férkőzött, egy esetben feltartotta a védett vezető konvoját, hogy lemondásra szólítsa fel –írja a bulvárlap.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember végén közölte, hogy közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatta ki gyanúsítottként Szabót. A beszámoló szerint öt olyan alkalom volt, mikor az alföldi képviselő védett személy közelébe került kijátszva a biztonsági személyeket. 

Tavaly december 13-án besorolt a Budapesten tárgyaló Emmanuel Macron akkori francia elnök kísérő konvojába, s így a nyilvánosság elől lezárt területre is sikerült bejutnia.

A védett vezető Karmelita kolostorból való távozását megvárva, gyalogosan a konvoj elé állva megkísérelte azt megállítani. Mindezt a személyvédelmi egység megakadályozta”

– olvasható hivatalos dokumentumban.

 

A Terrorelhárítási Központ jelentése szerint Szabó cselekményeit a rámenősség és a gátlástalanság jellemzi. Szabó a közösségi oldalára feltöltött videókban arról beszélt, hogy a nyomozó ügyészség indítványozta az elmeorvosi megfigyelését, amely elrendeléséről a bíróság hivatott dönteni.

A terrorelhárító jelentése nagyjából fedi a valóságot, némely helyen hiányos, szakszerűtlen”

– mondta a lapnak a bíróság előtt Szabó Bálint.

 

A gyanúsított közösségi médiában közzétett állításaival ellentétben a bíróság ma nem döntött érdemben az ügyben, tekintettel arra, hogy a szegedi önkormányzati képviselő a szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg az ülésen. A nyomozó ügyészség elrendelte a gyanúsított őrizetét. További adat az ügyről nem közölhető –írta az Ügyészség.

A portál úgy tudja, hogy a szegedi politikust végül a rendőrök hívei szeme láttára beültették egy rendőrautóba. Szabó

Ezt követően még autóval eljutott a város széli gyorsétteremig. Itt azonban úgy tudjuk, hogy percekkel később rendőrök jelentek meg, s több híve szeme láttára beültették egy rendőrautóba.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató