2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon 13° 10°
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

A Politico összegyűjtötte, hova menekülhetne Putyin a háború után

A brüsszeli lap természetesen Magyarországot is említette a listán.

„Hé, Putyin, hová fogsz menekülni?” – címmel jelentetett meg írást a Politico, amelyben számba vették, hová menekülhet a háború után az orosz elnök. Mint a lap írja: Putyin Ukrajna brutális lerohanásával kiszolgáltatottá tette magát és csatlósait a háborús bűnökkel kapcsolatos büntetőeljárásnak – és ezt ők is tudják. „A gondok akkor jönnek, ha Putyin számára igazán zordra fordulnak a dolgok Oroszországban, és több tízezer ukrajnai halálesetért őt teszik felelőssé”.

A listán helyet kap Kína, Szaúd-Arábia, Irán, Elon Musk Mars-kolóniája, és Magyarország is.

Az EU-n belül valószínűleg Magyarország a legjobb választás Putyin számára.

A lap azzal érvel, hogy „Orbán Viktor volt a blokk kitartója, amikor az ukrajnai háborúra válaszul szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, elutasította a katonai segélyek Kijevbe küldését, sőt, az inváziót követően még gázüzletet is kötött a Kremllel”. Hátrányként említik viszont, hogy „az EU-ba való belépés rossz ötlet lenne Putyin számára – még akkor is, ha Magyarország az orosz elnök számára az egyik legbarátságosabb hely”.


#Putyin

Mutasd a hozzászólásokat!