Korábban még csak annyit mondott: valószínűtlen, hogy Oroszországból lőtték volna ki a rakétát.

Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt
– idéz a HVG Joe Biden amerikai elnök G20-csúcstalálkozón elmondott beszédéből.
Az amerikai elnök (magyar idő szerint) hajnalban még csak annyit mondott, valószínűtlen az első vizsgálatok szerint a röppálya alapján, hogy Oroszországból lőtték volna ki a rakétát.
Most ennél többet is elárult: konkrétan egy SZ-300-as, szovjet gyártmányú rakétarendszer által kilőtt légvédelmi rakétáról beszélt.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.