A Smer pozsonyi kongresszusán Robert Fico pártelnök elmondta, véleménye szerint
a kormány „teljes tudatában támogatja az amerikai érdekeket”.
Beszédében a Smer elnöke kiemelte, meg akarja nyerni a következő parlamenti választást. Robert Fico kritizálta Zuzana Čaputová államfőt, valamint Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt, amiért az ukrajnai háborúhoz való hozzáállásukkal „egyoldalúan támogatják az Egyesült Államok érdekeit”.

Az egykori miniszterelnök hozzátette, a rendőrök, ügyészek és bírók „ártatlan embereket küldenek őrizetbe”, és „olyan halottakat hagynak maguk után, mint Lučanský vagy Krivočenko”.
Fico szerint az ország vezetői teljes mértékben tudatában vannak annak, hogy Szlovákia számára fontos az uniós tagság „még akkor is, ha az EU ma rossz emberek kezében van, akik képtelenek az uniót az Egyesült Államok uralma alól felszabadítani”.
A Smer elnöke hozzátette, pártja nem akarja, hogy Szlovákia Oroszország ellensége legyen.
Az LMBTQ-közösséget ért atrocitások kapcsán Fico úgy fogalmazott,
a „szociáldemokrácia szerepe nem lehet az, hogy lehetővé tegye a homoszexuálisok számára a gyerekek örökbefogadását, valamint azt, hogy az állampolgárok megváltoztassák a nemüket”.
(Ujszo.com)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
