Az ukrán nép eltökéltségét méltatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a „méltóság és szabadság” napjának "ünnepén".

Zelenszkij elmondta: népe kész a végsőkig harcolni Oroszország ellen.
Az elnök szerint az egész világ látta, hogy mire képesek az ukránok, hiszen megküzdöttek a világ legnagyobb hadseregével, és Ukrajna ezáltal „a világ legjobb” hadseregét tudhatja magáénak. Zelenszkij beszédében nemcsak a katonákat, a tűzoltókat és az orvosokat méltatta, hanem a tanárokat, az ukrán katonáknak főző falvak lakóit, az egyenruhákat varró szabókat és a civileket, akik „saját kezükkel” állították meg az ellenséges tankokat és a páncélozott járműveket. Kiemelte a gazdák szerepét is, akik a bombázások és ágyúzások ellenére gondozták a földeket.
“Lehetünk pénz nélkül. Üzemanyag nélkül. Meleg víz nélkül. Világítás nélkül. De szabadság nélkül nem.”
jelentette ki Zelenszkij.
A „méltóság és szabadság” napján Ukrajna az Euromaidan kezdetére emlékezik, amelyet Viktor Janukovics akkori elnök azon döntése váltott ki, hogy nem írta alá az ország európai uniós társulási szerződését.
(Korkep.sk)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
