2024. május 11. - Ferenc
EUR : 387.78
USD : 359.69
Időjárás ikon22°14°

„Hullazsákokba” bújtak a tiltakozók a Kossuth téren

Az Országgyűlés kedden elfogadta a szociális gondoskodásban részt vevőkre vonatkozó rendelkezések megváltoztatását, a szavazás eredményével egyet nem értő demonstrálók fekete zsákokba bújtak.

Kedden tárgyalta az Országgyűlés a szociális törvény módosítását, melyet végül 134 igen szavazattal, 54 ellenvoks mellett fogadtak el. A szavazás eredmény nem mindenkinek tetszett.

A polgári törvénykönyv határoz
Mindenki felelős önmagáért – tartalmazza a szociális törvény módosítása, amely kiemeli az egyéni és hozzátartozói felelősséget az egyén szociális biztonságáért, képességeiket és lehetőségeiket figyelembe véve.

A módosítás a polgári törvénykönyv alapján határozza meg a hozzátartozói kört.

A gondoskodási sorban a következő szinten a települési önkormányzatok állnak, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag a jogszabályban meghatározott feltételek szerint áll fenn gondoskodási kötelezettségük. Az önkormányzatot követi az állam gondoskodási felelőssége. Az állam és az önkormányzat együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel a szociális gondoskodási feladatok ellátása során. A szociális intézmények és intézkedések rendszerének kialakítása és működésének biztosítása az állam és az önkormányzatok feladata.

A módosításban szerepel az is, hogy nő a nevelőszülők juttatása. A jövőben a szociális ellátások és támogatások vetítési alapja nem az öregségi nyugdíj lesz, hanem a szociális vetítési alap. A tartásdíjat megelőlegezi az állam, ha a fizetésre kötelezett szülő nem teljesíti kötelezettségét, a bírósági végrehajtás eredménytelen, és az adós fél legalább háromhavi díjjal tartozik.

„Hullazsákokba” bújtak a tiltakozók
A szavazást követően a parlament előtt pár tucat ember demonstrált, akik performanszuk során hullazsákoknak álcázott szemeteszsákba bújtak be, hogy így fejezzék ki nemtetszésüket. 

Miközben a Fidesz elfogadta a szociális törvény brutális módosítását, amely az állam szerepét leértékelné a bajbajutottak támogatásában, 30 szociális szakmai szervezet képviselői mutatták meg, mi a törvény következménye – számolt be a demonstrációról Jámbor András, a Párbeszéd-frakció országgyűlési képviselője. 

(MTI)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató