2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Volt CIA igazgató: Nem kell mindenképpen Ukrajnának győznie

„Ha eljön az ideje, a Nyugatnak együtt kell működnie Ukrajnával és Oroszországgal a lehető legjobb megoldás megvalósításában” – szögezte le David Petraeus.

David Petraeus, a CIA korábbi igazgatója a Tagesspiegel című német lapnak nyilatkozott a Nyugat azon terveiről, melyek az ukrajnai háború befejezésére irányulnak, és amelyek között szerepel az Oroszországgal való tárgyalás is.

Szerinte a háború tárgyalásokkal ér majd véget, de jelenleg Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij sem áll készen az egyeztetések megkezdésére, úgy véli, hogy túl feszült a helyzet a tárgyalásokhoz. 

„Ha azonban eljön ennek az ideje, akkor az Egyesült Államok, az EU és az Egyesült Királyság vezetőinek is készen kell állniuk, és

együtt kell működniük Ukrajnával és Oroszországgal a lehető legjobb megoldás megvalósításában”

– szögezte le a CIA korábbi vezetője.

Petraeus szkeptikus azokkal a hangokkal szemben, amelyek Kijev mindenáron való győzelmének szükségességét hirdetik, szerinte egy tárgyalási folyamat során mindkét fél nézőpontjait figyelembe kell venni. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató