2023. február 09. - Abigél, Alex
EUR : 392.7
USD : 366.63
Időjárás ikon-1°

Már Weber is elismeri, hogy a migráció nem álprobléma, és Németországot veszély fenyegeti

Újabb migrációs válság alakulhat ki Németországban, és a kormány nem készült fel a helyzet kezelésére – jelentette ki az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.

Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját alkotó jobbközép pártcsalád német vezetője a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a németországi befogadóközpontok megteltek, és a menedéket kereső emberek elhelyezéséért felelős helyi önkormányzatok súlyos terhelés alatt dolgoznak.

Ráadásul azzal kell számolni, hogy télen ismét jelentős számban érkeznek ukrán menekültek az Európai Unióba, így sokan Németországba is, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök terrorista rezsimje folyamatosan rombolja az ukrajnai energetikai infrastruktúrát – mondta a Németországban ellenzékben lévő bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Kiemelte: attól tart, hogy drámai folyamatok indulnak be télen, így például a 2015-ben elmélyült európai migrációs válság idejéhez hasonlóan ismét egyre több tornatermet kell átalakítani befogadóközponttá, korlátozva az iskolai testnevelést és a sportegyesületek működését.

A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormánya nem készült fel erre a helyzetre, és egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kihívásokat”

– mondta a CSU-s politikus.

Arra a felvetésre, hogy nemcsak Ukrajnából, hanem Afrika felől, a Földközi-tengeren is egyre több menekült érkezik az EU-ba, hangsúlyozta, hogy Olaszországnak támogatásra van szüksége, ezért Németországnak is inkább Olaszországnak kellene segítséget nyújtania, ahelyett, hogy eurómilliókkal támogatja a tengeri mentést folytató civil szervezeteket, ami csak még vonzóbbá teszi az irreguláris migrációt.

Mint mondta, észszerű lenne, ha a német, az olasz és az EU-hatóságok együtt ellenőriznék a Földközi-tengeren húzódó EU-s külső határt. Azokat pedig azonnal haza kell szállítani, akiknek nincs vízumuk, útlevelük vagy alapos okuk arra, hogy menedékjogot kérjenek a közösség területén.

Hozzátette: azt is erősen szorgalmazza, az afrikai országokban a helyi kormányok közreműködésével

alakítsanak ki diplomáciai övezeteket, ahol a kérelmezők benyújtják, EU-tisztségviselők pedig elbírálják a menedékjogi kérelmeket.

Ez a megoldás megkíméli a migránsokat a veszélyes tengeri úttól, és kiszárítja az embercsempészek bűnös bizniszét – mondta az EPP elnöke.

A Welt am Sonntag egy másik összeállításában a németországi menekültügyi helyzetről azt írta, hogy az idén elérheti az 1,2 milliót a háborús menekültek és menedékkérők száma, vagyis többen kereshetnek menedéket az országban, mint 2015-ben, a legutóbbi menekülthullám csúcsán.

Akkor 890 ezer új menedékjogi kérelmet regisztráltak a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF). Az idén egyedül Ukrajnából nagyjából egymillióan érkeztek. Ők külön eljárás nélkül kapnak tartózkodási engedélyt. Menedékjogi eljárást október végéig 181 612-en indítottak, főleg szíriai, afganisztáni, törökországi és iraki állampolgárok. Novemberben tovább nőtt a menedékjogi kérelmek száma, és a hatóságok arra számítanak, hogy az év végére eléri a 200 ezres határt - írta a Welt am Sonntag.

(MTI) 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató