2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Novák Előd szerint „felbomlott az elvtelenül egyesült szivárványkoalíció” Újbudán

A Mi Hazánk ezért az önkormányzat feloszlatását kezdeményezi.

Újbuda önkormányzatának feloszlatását kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom – mondta az ellenzéki párt alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Novák Előd elmondta, hogy Újbuda önkormányzata működésképtelenné vált, ezért annak feloszlatását kezdeményezi a Mi Hazánk helyi önkormányzati képviselője „miután felbomlott az elvtelenül egyesült szivárvány koalíció” a főváros legnépesebb kerületében.    

A háttérben László Imre DK-s polgármester bejelentése áll,

aki egyértelművé tette, hogy a következő ciklusban egyrészt szeretne polgármester lenni, másrészt kabinetvezetőnek, illetve kabinetvezető-helyettesnek Molnár Gyulát, illetve Lakos Imrét kívánja felkérni.    

Ultimátumot fogalmaztak meg

Molnár Gyula előbb MSZP-s, jelenleg DK-s politikus, korábban Újbuda polgármestere volt, Lakos Imre volt SZDSZ-es politikus, több ciklusban is a XI. kerület alpolgármestere, jelenleg a DK helyi szervezetének elnöke. Novák Előd közölte, hogy a bejelentés után a „szivárványkoalíció” több tagja, különösen a Momentum és az MSZP – bár nem az összes képviselőjük – ultimátumot fogalmazott meg, amelynek értelmében, ha Molnár Gyulát megtűri kabinetvezetőként a polgármester,

akkor felbontottnak vélik ezt a koalíciót és nem biztosítják a többséget már most decemberben sem.    

László Imre polgármester azonban egyértelművé tette, hogy Molnár Gyula mellett kitart, ezért lényegében felbontottnak lehet tekinteni a koalíciót – vélte a Mi Hazánk alelnöke.    

Álságos a Momentum tiltakozása

Ráadásul szerinte álságos a Momentum tiltakozása, mert néhány hónapja a párt is megszavazta például, hogy bővítsék a gazdasági bizottság tagjainak számát és helyet biztosítsanak ott az egyébként nem is önkormányzati képviselő Lakos Imrének. Kiemelte, december közepén várható egy olyan testületi ülés, amelyen szavazni fognak Szecsődi Patriknak, a Mi Hazánk önkormányzati képviselőjének azon előterjesztéséről, hogy a már lényegében működésképtelenné vált önkormányzatot fel kell oszlatni és működőképessé kell tenni.    

Ha nincs más megoldás, akkor a legbölcsebb megoldás egy új választás kiírásával tiszta viszonyok teremtése”

– jelentette ki Novák Előd.  

Az ellenzéki párt alelnöke a rendezvényen emlékeztetett „Újbuda történetének legnagyobb korrupciós botrányára”, az úgynevezett Kopaszi-gate ügyre, amelyben részletezte Molnár Gyula és Lakos Imre szerepét.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató