2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Franciaország és Németország mentheti meg a befagyasztandó uniós forrásokat

A németek és a franciák is azt szeretnék elérni, hogy az Európai Bizottság ismét vizsgálja meg azt, hogy valóban indokolt-e a 3000 milliárd forintnak megfelelő uniós források befagyasztása.

A Magyarországnak járó uniós forrásokat befagyasztását egy hete javasolta Európai Bizottság amiatt, hogy nem ítélték elégségesnek a jogállamisági kérdésben tett magyar lépéseket. A döntés azonban közel sem végleges, ugyanis december közepén ugyanerről az európai állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak is döntést kellene hoznia. 

Az Európai Tanács előtt az európai uniós pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) is tárgyalt erről a kérdésről kedden, de semmilyen döntést nem hoztak végül. Mindeközben pedig úgy fest, hogy 

AZ EURÓPAI UNIÓ KÉT NAGYHATALMA IS AZT SZERETNÉ ELÉRNI, HOGY NE FAGYASSZÁK BE A MAGYARORSZÁGNAK JÁRÓ TÁMOGATÁSOKAT.

A minap Varga Mihály pénzügyminiszter már említette, hogy e két ország szerint a bizottság korábbi értékelésében „van egyfajta aránytalanság”, nem objektív döntést hoztak a kérdésben. Az atv.hu a kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy Franciaország és Németország (továbbá rajtuk kívül Olaszország is) azt szorgalmazza emiatt, hogy az Európai Bizottság készítsen újabb értékelést a támogatások ügyében. Forrásaik szerint 

MÁR EMMANUEL MACRON FRANCIA ÁLLAMFŐ ÉS OLAF SCHOLZ NÉMET KANCELLÁR IS AZÉRT LOBBIZIK, HOGY MAGYARORSZÁG MEGKAPJA A FORRÁSOKAT.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató