2023. január 29. - Adél
USD : 356.65
EUR : 388.18
Időjárás ikon

Szijjártó Péter a migrációról és a trieszti kikötőről tárgyal Matteo Salvinivel

Rómába látogatott a magyar külügyminiszter, ahol Matteo Salvinivel, Olaszország kikötőkért is felelős infrastrukturális miniszterével egyeztet.

Szijjártó Facebook-posztjában arról ír, a két fő téma a migráció és a trieszti kikötő ügye.



A külügyminiszter azt írja,

Salvini „méltán szerzett hírnevet Európában, hiszen ő volt az első nyugat-európai állami vezető, aki világossá tette, hogy az illegális migránsok biztonsági kockázatot jelentenek Európa számára”.

A jobboldali Lega elnöke valóban keményen lépett fel a bevándorlók ellen - még belügyminiszterként, egy másik kormány tagjaként. 

Salvini nem engedte kikötni az migránsokat a tengerből kimentő NGO-k hajóit, az Open Arms nevű spanyol "civil szervezet" hajója csaknem három hétig vesztegelt a szicíliai partoknál, fedélzetén 147 emberrel, akiket Líbia közelében vettek fel. Több migráns is a vízbe vetette magát kétségbeesésében, miközben a sorosista NGO-kapitány kérvényezte, hogy a hajó befuthasson egy biztonságos közeli kikötőbe. A várakozás ideje alatt több illegális migránst humanitárius vagy egészségügyi okokból partra vittek, és végül Lampedusán engedték partra szállni a még a hajón maradt 83 embert. A szicíliai ügynökség "kötelességmulasztással és emberrablással" vádolta a volt belügyminisztert.

Olaszország nemrég megválasztott miniszterelnöke, Giorgia Meloni osztja Salvini nézeteit. Október vége óta több NGO-hajónak sem engedték meg, hogy kikössenek olasz földön, ami diplomáciai botrányt is okozott Franciaországgal. Az új kormány azt is tervezi, hogy újra módosítják a Salvini nevéhez fűződő ún. biztonsági törvénycsomagot. A változás lényege, hogy kivennék az ügyészség kezéből az illegális bevándorlással kapcsolatos eljárások lefolytatását, és visszaadnák azt a kormánynak, illetve hogy elkoboznák a menekülteket tengerből mentő szervezetek hajóit.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató