2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

„Orbán világpolitikai tényező lett, akár tetszik a baloldalnak, akár nem” – Tölgyessy Péter

A magyar kormányfő szereplési mennyisége „8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta Tölgyessy.

Tölgyessy Péter volt a Partizán vendége. A volt SZDSZ-es politikus másfél órán keresztül elemezte a bel-és külpolitikai helyzetet, a kormány előtt álló kihívásokat. A jelenlegi szituációt egy meteorológiai hasonlattal írta le: „gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli szél, ami elfújja őket és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön és óriási égzengés lesz”.

Infláció vs. válságkezelés
Tölgyessy szerint egyszerre  kell megküzdeni az inflációval, a költségvetési hiánnyal, a munkahelyek veszélybe kerülésével, és az uniós pénzeket visszatartó EU-val, ennyire sok baj pedig még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül.

Ugyanakkor a Fidesz már bebizonyította, hogy képes a sikeres válságkezelésre – ezt tette 2010 és 2013 között –, kérdés azonban, hogy az az eszköz, amihez ért – a növekedésre épülő gazdaságpolitika – a mostani súlyos infláció idején beválik-e – tette hozzá.

Tölgyessy úgy véli, a kormány számára a legnagyobb veszélyt most az infláció jelenti,  Az elemző szerint a mostani magyar helyzetet a visegrádi országokéval érdemes összehasonlítani. A cseheknél és a lengyeleknél most 16–17 százalékos az infláció, nálunk 23,1 százalék. Ez a 6–7 százalékos többlet nem a háborús vagy a szankciós infláció, hanem az Orbán-rendszer többletinflációja,

Ez az Orbán-infláció, ha úgy tetszik

– mondta


Orbán a nagyvilágban
A műsor egyik érdekes része volt, amikor az expolitikus Orbán Viktor nemzetközi szerepéről beszélt.

Akár tetszik, akár nem a baloldalnak, világpolitikai tényező lett ”

– mondta Orbánról Tölgyessy. Kérdésre hozzátette: Orbánnal tele van a világsajtó.

„Az ország méretéhez képest nagyságrenddel magasabb a szereplési mennyisége, amely nagyjából a mindenkori olasz miniszterelnökével azonos. Nem éri el Franciaország első számú emberét, de 8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta Tölgyessy.

Tölgyessy nem sok esélyt lát arra, hogy a hazai ellenzék képes lenne megdönteni az Orbán-rendszert, és véleménye szerint a tanárok mozgalma sem képes erre. A választók 2022-ben nem akarták, hogy ez az ellenzék vezesse az országot, és a többség véleménye most is az, hogy egy ilyen válság idején erre az ellenzékre nem lehet rábízni a hazát – mondta.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató