2023. február 06. - Dóra, Dorottya
EUR : 384.95
USD : 352.2
Időjárás ikon-9°

London 2023-ban sem csökkenti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatását

Több százezer lőszert is leszállítanak az ukrán tüzérségnek.

Rishi Sunak a főleg észak-európai államokat tömörítő Közös Expedíciós Haderő (JEF) nevű védelmi együttműködési szervezet csúcsszintű konferenciájára érkezett a lett fővárosba. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy az eddig mintegy 2,3 milliárd font (több mint 1067 milliárd forint) értékű brit támogatás fenntartása, sőt esetleges növelése azt szolgálja, hogy London a szükségletek függvényében tovább segítse az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnát katonai téren.

A brit miniszterelnök légvédelmi és tüzérségi eszközök, valamint páncélozott járművek további juttatását helyezte kilátásba,

és a konferencián részt vevő többi országot is támogatásuk növelésére biztatta. További szükséges lépésnek nevezte beszédében „az orosz utánpótlási lánc elleni támadásokat és az oroszoknak nyújtott külső, főleg iráni támogatás megakadályozását”.

Nagy-Britannia több százezer lőszert szállít le Ukrajnának
Rishi Sunak kabinetirodája még a kormányfő Rigába érkezése előtt közleményt adott ki, melyből kiderül: Nagy-Britannia egy 250 millió font (több mint 115 milliárd forint) értékű szerződés keretében több százezer lőszer leszállításával kívánja segíteni az ukrán hadsereget,

ez folyamatos ellátást biztosíthat 2023-ban a tüzérség számára.

Nagy-Britannia az ukrajnai háború februári kezdete óta rakéta-sorozatvető rendszerekkel, 125 légvédelmi ágyúval és több mint 100 ezer lőszer szállításával segítette az ukrán hadsereget.

Zelenszkij újabb nyugati támogatást kért
Videokapcsolaton keresztül bekapcsolódott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki arra kérte a részt vevő országokat, hogy továbbra is „minden lehetséges eszközzel támogassák az orosz megszállás ellen küzdő Ukrajnát”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató