Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a férfival szemben, aki ez év februárjában fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az MTI-vel.
A 35 éves férfi és a nő 2020 júliusa óta voltak együtt,a vádiratban írtak szerint kapcsolatuk azóta „többször megszakadt. 2022 februárjában a férfi többször is kereste a nőt annak lakásán, az egyik ilyen alkalommal az udvarra hívta ki, ahol vitába keveredket. A férfi ekkor megragadt a nőt és a családi ház közelében lévő üres telekre vonszolta, ahol fojtogatni kezdte. A nő próbált védekezni, kiabált és a férfi ujjait is megharapta. Ekkor a vádlott nagy erővel, puszta kézzel kinyomta a nő mindkét szemét, amitől a nő elvesztette az eszméletét. A férfi azt hitte, hogy meghalt
A nő korábbi kiáltozására ekkor értek a helyszínre a szomszédok, amikor meglátta őket a férfi, elmenekült. A nőt azonnal kórházba szállították, ez mentette meg az életét, de látását elveszítette.
„A letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő” férfit az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
