2023. január 27. - Angelika
EUR : 389.46
USD : 357.93
Időjárás ikon

Teljesen kimerült a 39 órás elégedetlenségben egy tanár ezért felmondott (+2)

„Kifulladtam ebben, úgy érzem” – ezt mondta a Telexnek Gábor Judit, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanára, miután hétfőn felmondott iskolájában. Nem ő az egyetlen pedagógus, aki a sztrájkok, polgári engedetlenségi akciók, illetve a múlt heti, Pintés Sándor belügyminiszterrel folytatott közoktatási konzultáció után a felmondás mellett döntött.

A Népszava azt írja, hogy Kerékgyártóné Vajda Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára szintén bejelentette a felmondását, amiről a Facebookon számolt be. A Karinthy az az iskola, ahonnan hat pedagógust küldtek el azért, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben.

Kerékgyártóné Vajda Beáta a beszámolója szerint 39 órát vett részt polgári engedetlenségben a kollégáival együtt, ám úgy érzi, semmiféle előremutató reakciót nem váltottak ki a hatalomból. A felmondás indokai között szerepelt, hogy megalázó körülmények között kirúgták hat kedves kollégáját, valamint hogy munkatársaival együtt megfélemlítették és megalázták, ami nyomot hagyott a tanárok hangulatán. Már nem hisz a változásban, ezért inkább felmond.

„Tegnap lemondtam közalázotti – bocsánat az elírásért – közalkalmazotti jogviszonyomról. Remélem, a gyerekek és a kollégáim egyszer megbocsátják” – idézte a lap.

A kormány kommunikációja már régóta változatlan a polgári engedetlenséggel kapcsolatban: a polgári engedetlenséget nem lehet elfogadni, mert a diákok tanuláshoz való joga sérül a munkamegtagadás által.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató