2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Lopott autóval utazott Moldovába a román digitalizációs hatóság elnöke

Az intézményvezetőt továbbengedték, de a a járművet lefoglalták.

Lefoglalta a moldovai rendőrség a román digitalizációs hatóság (ADR) elnökének szolgálati autóját arra hivatkozva, hogy a jármű lopottként szerepel a nemzetközi nyilvántartásokban – jelentette szerdán a G4Media.ro hírportál.

Dragos-Cristian Vlad a román távközlési miniszter delegációjának tagjaként utazott a szomszédos országba, ám a határátkeléskor a moldovai rendőrök jelezték, hogy autóját az olasz hatóságok körözik. Az intézményvezetőt továbbengedték, de a hivatalos tárgyalások végeztével a chisinaui román konzulátus értesítette, hogy a gyanús járművet mégiscsak le kell adnia.

Az ADR már a negyedik közintézmény, amely a Romániában 2010 óta többször is forgalomba írt, vélhetően lopott járművet használja. A korábbi tulajdonosától egy jogerős ítélet révén elkobzott autó 2017-ben került a román adóhatóság (ANAF) tulajdonába, amely ingyenes használatba adta a távközlési minisztériumnak.

A kormány átszervezése nyomán a jármű aztán a közlekedési és távközlési infrastruktúra minisztériumához, 2020-ban pedig a tárca alárendeltségében működő digitalizációs hatósághoz került. A lopott autóval külföldön gyanúba keveredett román intézményvezető szerint az ilyen kínos eseteket az európai uniós országok különböző adatbázisainak összekapcsolásával lehetne megelőzni. Az interoperabilitás műszaki és jogszabályi feltételeit éppen a Vlad által vezetett ADR-nek kellene kidolgoznia.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató