2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Moszkva bekeményített: Megtiltotta az olajszállítást

Megtiltja Oroszország az olaj- és olajtermékek szállítását azokba az országokba, amelyek szerződésben követelik az Európai Unió által bevezetett árplafon betartását. Ezzel együtt az ország jelentősen csökkenti a kőolajkitermelését is.

Oroszország megtiltja az olaj- és olajtermékek szállítását azokba az országokba, amelyek az Európai Unió által bevezetett árplafon betartását követelik – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes a Rosszija-24 televíziós csatornán csütörtökön.

Az orosz politikus azt is elárulta, hogy ennek következtében 2023 elején 500-700 ezer hordó per nappal csökkentik az olajkitermelést.

Az árplafonra válaszul hozott rendelet részeként megtiltják a kőolaj és kőolajtermékek szállítását azon országokba és azon jogi személyek számára, amelyek szerződésben követelik az Európai Unió által bevezetett árplafon betartását, így készen állunk a termelés csökkentésére. A jövő év elején 500-700 hordó per nappal csökkenhet a termelésünk

– közölte Novak, aki azt is elmondta, az intézkedés  körülbelül 5-7 százalékos csökkenést jelent az orosz kőolajkitermelésben. Hozzátette: ez a mennyiség jelentéktelennek számít, de rejthet bizonyos kockázatokat magában – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség. 

December elején állapodtak meg

Az uniós tagállamok december elején megállapodtak az orosz tengeri kőolaj hordónkénti árának 60 dolláros felső határáról, miután Lengyelország visszavonta kifogásait, megnyitva az utat a hivatalos jóváhagyás előtt. Napokig vitatkoztak az ügylet részletein, egyes tagállamok pedig további feltételekkel jöttek elő, például azzal, hogy az ársapkát január közepén, majd ezt követően kéthavonta felül kell vizsgálni.

A G7 eredeti javaslata 65-70 dolláros hordónkénti árplafont tartalmazott, korrekciós mechanizmus nélkül. Ám mivel az orosz Ural nyersolajjal már alacsonyabb áron kereskedtek (pénteken a piaci ára 67 dollár volt), Lengyelország, Litvánia és Észtország még ennél is kisebb árat szorgalmazott.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató