2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Stoltenberg: Putyin kevesebb NATO-t akart a határainál, ennek az ellenkezőjét kapta

A védelmi szövetség főtitkára úgy látja, hogy a NATO erősebb és ütőképesebb, mint korábban volt.Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint az ukrajnai háború számos, nem várt, negatív következményt o...

A védelmi szövetség főtitkára úgy látja, hogy a NATO erősebb és ütőképesebb, mint korábban volt.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint az ukrajnai háború számos, nem várt, negatív következményt okozott Vlagyimir Putyinnak – számolt be a Sky News.

A főtitkár leszögezte: „Putyin azt mondta, kevesebb NATO-t akar Oroszország határainál. 

Ennek éppen az ellenkezőjét kapta, egy erősebb és ütőképesebb NATO-t”.

A NATO-főtitkár úgy látja, hogy  Oroszország célja nem más, mint a konfliktus befagyasztása annak érdekében, hogy katonai erői átcsoportosulhassanak, felfegyverkezhessenek, és megpróbálhassanak új offenzívát indítani. Elmondta azt is, hogy Putyin nem törekszik valódi békére.

#Oroszország #NATO

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!