2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A szerb hadsereg „a harci készültség legmagasabb fokán áll”

A szerb hadsereg „a harci készültség legmagasabb fokán áll” – jelentette be Miloš Vučević szerb védelmi miniszter a Le Monde szerint hétfőn este. A BBC pedig Aleksandar Vučić szerb elnököt idézi, aki azt mondta, „minden lépést megtesz a nép védelme és Szerbia megőrzése érdekében”.

Az elnök azután tette kijelentéseit, hogy a szerb médiában elterjedt, a koszovói kormány támadásra készül az országban élő szerbek ellen. A Szerbia által el nem ismert Koszovó etnikailag albán többségű, északi részén azonban túlnyomórészt szerbek élnek.

Aleksandar Vučić:

„Szeretném önöket tájékoztatni, hogy igen, valóban nehéz helyzetben vagyunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy megőrizzük a békét és a stabilitást, és nem csak ezért, hanem azért is, hogy megvédjük a népünket Koszovó északi részén. Ezzel összhangban, és a koszovói albánok felfegyverkezése és a harci készültségük növelése után megteszek mindent, hogy megvédjük a népünket, és megóvjuk Szerbiát.”

A szerb elnök bejelentését követően a védelmi és a belügyminiszter is reagált a harckészültség növelésére.

Miloš Vučević kiemelte, a katonaság feladata Szerbia területi egységének megőrzése, az ország állampolgárainak a megvédése, és annak megakadályozása, hogy elűzzék vagy terrorizálják a szerb népet, éljen az bárhol is. A védelmi miniszter szerint a nemzetközi közösség egyáltalán nem reagál, azokkal az erőtlen kommentárokkal, amelyeket tesz pedig nem ér el semmit.

Miloš Vučević, védelmi miniszter, Szerbia: „Pánikra semmi ok, de aggodalomra azért van ok, mert úgy tűnik, hogy kizárólag Szerbia érdekelt abban, hogy tárgyaljanak, hogy politikailag megegyezzenek, hogy ha kell, akár ezredszer is találkozzanak, mindaddig, amíg nem találnak valamilyen megegyezést és megoldást. Míg a másik oldal folyamatosan, folyamatosan veszélyes és egyoldalú lépéseket tesz, növeli a feszültséget, és további feszültségeket okoz, szerintem azzal a teljesen egyértelmű céllal, hogy etnikailag teljesen megtisztítsa Koszovót.”

A szerbek újabb barikádot emeltek Mitrovicában:

Az eseményekre reagálva Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi Irodájának a vezetője közölte: ez Belgrád közvetlen válasza Pristina közvetlen háborús fenyegetésére, és arra, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök a barikádok eltávolítását helyezte kilátásba, ami szerinte áldozatokkal is járhat. A szerb politikusok azt is közölték, Belgrád a koszovói szerbek mellett áll, és mindent megtesz az életük és békéjük megőrzése érdekében.

A harckészültség növelése nem fenyegetés, hanem csak figyelmeztetés - jelentette ki Nemanja Starović. Az államtitkár úgy fogalmazott, a harckészültség növelése nem jelent fenyegetést senkire, csak figyelmeztetés, mert teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a béke és a párbeszéd mellett. Hangsúlyozta továbbá, elvárja a KFOR-tól, hogy megvédjen minden embert Koszovó területén, különösen a kisebbségi közösségeket, melyek között a szerbek a legsebezhetőbbek. A Zubin Potok melletti Zupče városában vasárnap lövések sorozata hallatszódott, ezzel kapcsolatban Starović rámutatott, hogy „nem történt támadás a KFOR tagjai ellen”. Starović kiemelte, hogy „pristinai részről komoly erőszakkal fenyegetik a Koszovó északi részén élő szerbeket”, a szerbek pedig „békés és erőszakmentes tiltakozást folytatnak az alapvető emberi és demokratikus jogaik fenyegetése miatt”.

Azokat a szerb híreket, miszerint „támadásra készülnének” a szerbek ellen, a koszovói kormány nem kommentálta, de korábban azzal vádolták Vučićot, hogy ő maga szítja az ellentéteket Koszovóban.

Ana Brnabić szerb miniszterelnök már a múlt héten arról beszélt, hogy Szerbia és Koszovó „a fegyveres konfliktus szélére sodródott”. Az észak-koszovói Zubin Potok városban még lövöldöztek is egy NATO-őrjárat közelében, a szervezet egyelőre vizsgálja az esetet.

Az EU vezetése önmérsékletre szólította fel Szerbia és Koszovó vezetőit, és azt kérték tőlük, személyesen is járuljanak hozzá a helyzet mielőbbi megoldásához.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató