Állampolgárságot egy dollárért, bárki vásárolhat magának, amelyről az illető egy Uri Geller által aláírt okiratot is kap.
Egy különleges helyen, a Skócia partjainál fekvő Bárány-szigeten alapított államot Uri Geller – írja a Blikk.
A parafenomén még 13 évvel ezelőtt vásárolta meg a területet, amely elmondása szerint a világ legmisztikusabb helye, továbbá ez szolgált inspirációul A kincses sziget szerzőjének, Robert Louis Stevensonnak is. Ugyan a Bárány-szigeten nem lehet élni, de van zászlaja, saját focicsapata, hivatalos nyelve (a világ összes nyelve), és alkotmánya is, amely szerint barátságban áll minden más állammal. Állampolgárságot egy dollárért,
azaz kevesebb mint négyszáz forintért bárki vásárolhat magának, amelyről az illető egy Uri Geller által aláírt okiratot is kap.
„Ahogy az az alkotmányunkban is szerepel, a Bárány-szigeten szívesen látjuk a boszorkányokat és szívesen adunk menedéket a korábban boszorkányság miatt kivégzett emberek lelkének” – magyarázta.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
