2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Már nem Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

Egy (másik) Felcsuti is megelőzte a Forbes listáján.



Mészáros Lőrinc egyeduralma megtört: a felcsúti milliárdos négyszer egymás után volt az ország leggazdagabbja, a Forbes legfrissebb milliárdoslistáján azonban letaszította trónjáról az örök vetélytárs, Csányi Sándor – írja a Forbes. Mészáros vagyona akkorát csökkent, hogy egy meglepetésmilliárdos is be tudott férkőzni kettejük közé.

Nagyot kaszálhattak az elmúlt évben az építőiparban és az ingatlanfejlesztésben érdekeltek, kifizetődő volt az is, ha valaki hajlandó volt innovációra költeni – és ez az első év, hogy egy magyar startup huszonéves alapítója is felkerült a listára.

Az elmúlt években egyre csökkent az olló Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor vagyona között, idén – 2017 után először – újra az OTP-vezér került az élre. A lap becslése alapján több mint 70 milliárddal növelte vagyonát az elmúlt egy évben, ezzel a Forbes milliárdoslistájának történetében ő az első, aki átlépte az 500 milliárdos határt, vagyona 541,6 milliárd forint.

A  második helyen Felcsuti Zsolt végez a hazai milliárdoslistán, de nem ez az egyetlen fordulat a milliárdos és a Forbes-listák életében, idén ő is debütál mint dollármilliárdos, miután az amerikai Forbes szerkesztősége elfogadta a vagyonbecslésünket. Ezzel Mészáros és Csányi mellett ő a harmadik, aki a globális gazdaglistán Magyarország neve alatt szerepel 468,6 milliárd forintos vagyonnal.

A Mészáros-vagyon a legutóbbi időszakban már stagnált, az elmúlt két évben 480-490 milliárd környékére becsülték. A vagyonának csökkenésében jelentős szerepe van annak, hogy Mészárosnak igencsak nagy a tőzsdei kitettsége, tavalyi vagyonának mintegy negyedét ez tette ki. Az Opus-papírok ára lapzártánk idején 42,2 százalékos esésben volt 2022. január 1-jéhez képest, ami nyomot hagyott a felcsúti milliárdos javain is. Tőzsdei vagyona a részvényárfolyam aktuális állapotától függően durván 50–55 milliárddal ér kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. Mészáros 436,5 milliárd forinttal áll a dobogó harmadik fokán.

A teljes lista ITT olvasható.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató