2023. február 05. - Ágota, Ingrid
EUR : 384.95
USD : 352.2
Időjárás ikon-1°

Rétvári Bence: Elérhetjük, hogy egy pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen

Rétvári Bence újra hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a pedagógusbér-emelés mellett, konkrét számokat is mondott.

„2022-ben minden idők legszélesebb körű konzultációját folytattuk le oktatásügyben”

– közölte Facebook-oldalára feltöltött videójában Rétvári Bence.

A Belügyminisztérium államtitkára azt is elmondta, hogy a pedagógusok megkérdezésével kezdték, nyáron 24 ezren, ősszel 33 ezren küldték vissza válaszaikat a kérdésekre, „amelyek az oktatás körülményeire, teljesítményértékelésre és sok más fontos kérdésre vonatkoztak”.

A télen szülőket kérdeztek meg, közel 130 ezren válaszoltak.

Decemberben „négyszáz iskolaigazgatóval és pedagógussal személyesen is találkoztunk, hogy véleményt cserélhessünk, mindeközben pedig folyamatosan voltak tárgyalások mind a köznevelési kerekasztal ülésein, mind a sztrájkbizottság ülésein” – fogalmazott. 

Három év alatt 75 százalék

Rétvári Bence leszögezte: a kormány elkötelezett amellett, hogy minél nagyobb mértékben emelhessék a pedagógusok bérét, ezért a hazai mellett az uniós forrásokat is szeretnék használni erre a célra.

Ha ez megvalósul, akkor 2023-ban nem 10, hanem 21 százalékos lesz a pedagógusbér-emelés, 2024-ben nem 10, hanem 25 százalékos, 2025-ben pedig 29 százalékos béremelés valósulhat meg. Ezzel elérhetjük, hogy három év alatt 75 százalékos béremeléssel egy magyar pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen

– fejtette ki a politikus.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató