2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Financial Times: Az orosz hadsereg megszégyenült, a NATO pedig új életre kelt

A brit lap szerint fontos, hogy az ukrán fél megtartsa erkölcsi fölényét és rászorítsa katonáit, hogy tartsák be a szabályokat.

A Financial Times cikkében arra világit rá, hogy az ukrán harci sikerekből nem következik, hogy a nyugati szövetségesek csökkenthetik az ukrán félnek szánt támogatás mértékét. Úgy vélik, hogy Moszkva új offenzívára készül, de az is Putyin kezére játszana, ha patthelyzet alakulna ki. 

A vezércikk szerint az idei évben olyan helyzetet kell teremteni a fronton, hogy az ukránok a saját feltételeiknek megfelelő rendezést tudjanak elérni. Kiemelik, hogy az ukránok már több tízezer életet áldoztak,

milliók váltak földönfutóvá, az ország területének egyhatoda továbbra is orosz megszállás alatt van.

Átalakuló nemzetközi rend
A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy az agresszió átalakította a nemzetközi rendet. Egyesítette a  demokráciákat az autokráciákkal szemben. Sok kormány felülvizsgálja biztonságpolitikáját. Így a finnek, a svédek, a németek és a japánok. A viszály ráirányította a figyelmet Tajvanra, amely könnyen szuperhatalmak összecsapásának gyújtópontjába kerülhet, habár lehet, hogy a kínai elnök kivár, mivel érzékeli, hogy

az oroszok mennyire kutyaszorítóban vannak.

„Erkölcsi fölény”
Fontos, hogy az ukrán fél megtartsa erkölcsi fölényét és rászorítsa katonáit, hogy tartsák be a szabályokat, továbbá ne lépjenek az erőszak és a mészárlás útjára. Úgy látják, hogy az orosz támadás pont az ellenkezőjét váltotta ki annak amit akart. Az elvileg hatalmas hadsereg megszégyenült, a vélt ellenség, a NATO új életre kelt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató