2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Macron nem adja fel: harckocsikat küldenek Ukrajnának

Dániának szánt katonai eszközt kapnak az ukránok.

Az elnök növelni kívánta a Kijevnek nyújtott segítséget AMX-10 RC típusú könnyű harckocsik szállításával – közölte az Élysée-palota röviddel a két államfő telefonon folytatott tárgyalása után, hozzátéve: ez az első alkalom, hogy nyugati fejlesztésű harckocsikat szállítanak az ukrán haderőnek.

Az AMX-10 RC könnyű, kerekeken, nem pedig lánctalpon mozgó harckocsi, amely nagyon mozgékony. Egy katonai szert az eszköz régi típus, de erős. A francia hadseregben ezt a típust fokozatosan Jaguarokra cserélik le.

Az Élysée-palota szerint a két elnök megvitatta a frontokon kialakult helyzetet is. Emmanuel Macron ismét biztosította Volodimir Zelenszkijt Franciaországnak a győzelemig tartó, megingathatatlan támogatásáról, jelezve a francia katonai segítség folytatódását is.

Volodimir Zelenszkij a Twitteren is köszönetet mondott Emmanuel Macronnak. Közölte azt is, hogy a felek úgy döntöttek: a jövőben is együttműködnek az ukrán légvédelem erősítésében. Az Oroszország indította ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta Franciaország egyebek mellett tizennyolc 155 milliméteres, 40 kilométer hatótávolságú Caesar önjáró löveget, páncéltörő és légvédelmi rakétákat, valamint VAB páncélozott személyszállító járműveket szállított Ukrajnának.

Párizs további tizenkét Caesar löveg szállítását tervezi Kijev számára, ezeket egy Dániának szánt szállítmányból irányítanák át. A francia elnöki hivatal szerdai közlése szerint erről a tárgyalásokat még nem zárták le Dániával.

(MTI) 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató